Hogyan segíthetünk jól, egy olyan válsághelyzetben, mint amilyen az ukrán-orosz háború nyomán alakult ki? Milyen szerep jut az önkénteseknek és kik ők? A kulturális, vallási és szokásbéli különbségek milyen nehézséget okoznak a menekültek ellátásában? Melyek a jelenlegi krízis tanulságai és következményei?
Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ március 21-i élő beszélgetésében a Sharity applikáció, amelynek meghívott szakértője, Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője volt. A vendégek pedig a hazai adakozási kultúra fejlesztését céljául kitűző szervezet nagykövetei, Adámi Zsanett, Barabás Éva, Bálint Antónia dr. Bársony Farkas, dr. Csisztu Zsuzsa, Csonka András és Tápai Szabina, akik Gy. Szabó Csilla újságíró közreműködésével tehették fel kérdéseiket a szakembernek.
Simon Ernő nem sokkal a beszélgetés előtt tért haza Moldáviából, Európa legszegényebb országából, amelyet különösen próbára tesz a rázúduló menekültáradat. A két és fél milliósnál kisebb lakosú országba a felvétel idején már több mint háromszázezer ember érkezett, tehát a lakosság jóval több mint tíz százaléka. De az egész régióban hasonló a helyzet, az ukrán menekültek száma a márciusi 21-i adás napján elérte a három és fél milliót. Ez a néptömeg gyakorlatilag öt ország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Moldávia felé hagyta el hazáját, nem számítva azt a mintegy kétszázezer főt, akik Oroszországban kerestek menedéket. És milliókra lehet becsülni az otthonukból elűzött, de még Ukrajnán belül menekülésre kényszerülő emberek számát is.
Simon Ernő szerint óriási ez a menekültválság, gyakorlatilag már két héttel korábban a másfélmilliós szám elérésénél is úgy gondolták a szakemberek, hogy a második világháború óta ez a leggyorsabban kibontakozó menekültválság Európában.
Barabás Éva kérdésére, amely a menekültekkel kapcsolatos adatok megszerzésének gyorsaságára és módjaira vonatkozott a meghívott szakértő azt válaszolta, hogy az ukrán határon mindenkit regisztrálnak, a globális számadatok éppen ezért pontosan követhetőek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a hatóságoktól kapja az információkat, amelyeket maguk összesítenek. A nyomonkövetés azonban kifejezetten nehéz, hiszen a többség szinte azonnal utazik tovább, így a régión belüli országok között is élénk mozgás indult meg. Ők éppen ezért igyekeznek azt a számot alapul venni, amely közvetlenül az Ukrajnából kilépőkre vonatkozik. A magyar határt ekkor 315 ezer ukrán menekült lépte át.
A beszélgetés során elhangzott egy bejátszás, amelyet a Sharity forgatócsoportja a Nyugati pályaudvaron vett fel a Migration Aid, valamint a Magyarországi Református Szeretetszolgálat képviselőjével. Ebből többek között az derült ki, hogy akik segíteni szeretnének, azoknak célszerű egy segélyszervezettel felvenni a kapcsolatot és a hihetetlenül gyorsan változó, éppen aktuális helyzetről tájékozódni. Az első napokban például annyi adomány gyűlt össze, hogy kamionokban kellett őket a pályaudvarokról elszállítani. A segítségnyújtásban a helyszínen aktívan résztvevők szerint különleges helyzet a mostani, soha nem tapasztalt nagyságú válsággal találták szemben magukat. Ugyanakkor az összefogás is korábban nem látott méreteket öltött.
A beszélgetés első legfontosabb kérdése tehát az volt. Hogyan tudunk jól segíteni?
„Az egész régióban az azonnali segítségnyújtás a jellemző. Az Ukrajnával szomszédos országokban a kormányzati szinttől kezdve az önkormányzatokon és a civil szervezeteken keresztül az egyéni önkéntesekig hihetetlen mértékű és dinamikájú összefogás tapasztalható. A legfontosabb azonban a koordináció, annak elkerülésére, hogy egyetlen helyen halmozódjon fel az az adomány, amelyre máshol éppen nagyon nagy szükség lenne” – foglalta össze Simon Ernő a helyes segítségnyújtással kapcsolatos legfontosabb gondolatait, majd dr. Csisztu Zsuzsa kérdésre elmondta, hogy egy válság elején, rövid távon, minden adomány szívesen látott, az idő előrehaladtával azonban a tárgyi és a pénzadományok között is meg kell találni a helyes egyensúlyt. Az önkéntesek azok, akikre mindig szükség van, különösen a tolmácsokra, az ukránul és oroszul beszélő segítőkre például minden mennyiségben. A hosszútávú válságkezelésben azonban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága évek óta arra törekszik, hogy idővel a készpénzre kerüljön a hangsúly, ráadásul fentartható módon, elsősorban bankkártyára feltöltve. Ennek egyik oka, hogy a menekültek megérdemlik azt, hogy emberi méltóságuk megőrzésével ők maguk dönthessék el, mire van leginkább szükségük. A másik szempont pedig a szállítási és beszerzési költségek megspórolása, miközben a karbonlábnyom csökkentését is szem előtt tartják. Végül, de nem utolsó sorban, ott, ahol egy ország menekültek százezreit vagy millióit fogadja be, ez egy hatalmas teher a helyi gazdaság, a helyi vállalkozók számára. Számukra lehet valamennyit visszaforgatni, ha a menekültek ott helyben költik el a segélyeket.
A moldáv helyzetre visszatérve Simon Ernő hangsúlyozta az össznépi összefogást, amelyben a helyi kormány szinte gyorsabban akart segíteni, mint az fizikailag lehetséges volt. Ennek ellenére több tízkilométeres autós és gyalogos sorok alakultak ki a határ ukrán oldalán, a szinte farkasordító hidegben és szélben.
Barabás Éva újabb, ám ezúttal a segítségnyújtás koordinálásával, valamint annak gyorsaságával kapcsolatos kérdésére, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője úgy fogalmazott, hogy a válságkezelésben mindenkinek megvan a maga szerepe, az államnak, az önkormányzatnak, a segélyszervezetnek és természetesen az ENSZ-nek is. Utóbbi több mint hetvenéves tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, munkatársai pedig a legnehezebb helyzetekben edződtek, így a különböző szereplők munkájának összehangolásában ők a leginkább jártasak.
A rendszernek fontos szereplői az önkéntesek, akiknek munkájuk során a saját testi és lelki feltöltődésükre is figyelniük kell, amennyiben eredményesen és hosszútávon szeretnének segíteni. A Migration Aid szóvivője, Horváth Viktória a második bejátszásban úgy fogalmazott: „csak akkor tudsz jól segíteni, ha te is jól érzed magad!” A Magyar Református Szeretetszolgálat kilenc helyszínen több mint háromezer önkéntessel igyekszik a rá háruló feladatokat megoldani, miközben hagyományos jószolgálati projektjeiket is ellátják.
Simon Ernő szerint az önkéntesek meghatározó szerepet játszanak a válságkezelésben, hiszen nincs az a szervezet, amely önmagában egy ilyen helyzetet meg tudna oldani. S nemcsak a saját egészségükre kell nagyon figyelniük, de arra is, milyen érzelmeket és lelkiállapotot mutatnak a menekültek felé. Ezek az emberek ugyanis lelkileg és testileg egyaránt biztonságra vágynak.
Bálint Antónia a Sharity nagykövete arra volt kíváncsi, mi történik azokkal, akik betegen vagy sérülten, rossz fizikális állapotban lépik át a határt, kiktől kaphatnak szakszerű orvosi ellátást?
„Az első napoktól az volt a tapasztalatunk, hogy nagyon sok önkéntes orvos érkezett a határra, a közeli településekre – beszélt tapasztalatairól Simon Ernő. – Ma éjjel tették át a BOK csarnokba a menekültek fogadását, ahonnan fél órája érkeztem vissza. Tökéletes egészségügyi felkészültséget láttunk kollégáinkkal. Huszonnégyórás orvosi, valamint nappali gyermekorvosi jelenléttel, játszósarokkal, komplett patikával, a mentőszolgálatokkal és kórházakkal együttműködve. A körülményekhez és az embermennyiséghez képest az egészségügyi ellátás jól megoldott.”
A Sharity nagykövete, Csonka András azt kérdezte, vajon meddig tarthat a jelenleg tapasztalható óriási összefogás lendülete, s hogyan tartható fenn hosszabb távon? Simon Ernő szerint a legjobb természetesen az lenne, ha minél előbb véget érne a háború, s az emberek hazamehetnének. Ám az ukrán városokról a médiában látható képek azt mutatják, hogy jóideig nem lesz hová visszatérniük. A menekültválság tehát nagyon sokáig itt lehet még velünk. A 2015-ös tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a segítségnyújtás szándéka akár hónapokig is fent tud maradni. Amikor ide már nem is érkeztek menekültek, sok magyar segítő ment tovább a történésekkel a Balkánra, Szerbiába, Horvátországba, Görögországba. Most is szeretnék, hogy ez a lendület fennmaradjon, ám az még nagy kérdés, hogy ebben hogyan lehet segíteni. A BOK-csarnokra visszatérve Simon Ernő arról is beszélt, hogy a Karitatív Tanács mellett ott van a Migration Aid is, amely több civil szervezettel működik együtt, a játszó sarokban pedig számos gyermekvédelmi civilszervezet képviselteti magát.
De vajon milyen arányban térhetnek majd egyszer vissza hazájukba a jelenlegi menekültek? Simon Ernő szerint minden válsághelyzet más és más, ami igen erősen függ attól, milyen állapotba kerül egy ország a harcokat követően. Nagyon nehéz tehát megjósolni, hogy a most rommá lőtt városokba, falvakba, mikor térhet vissza a normális élet. Ráadásul a pillanatnyi adatok szerint az érkezők nyolcvan százaléka tovább utazik egy másik európai országba. A többség azért folytatja útját, mert rokonaikhoz, barátaikhoz, ismerőseikhez igyekeznek. A tapasztalat azonban az, hogyha valaki új életet kezd egy másik országban, gyermekei ott mennek iskolába, munkát vállal, barátságokat alakít ki, az idő múlásával egyre nehezebb lesz a visszatérés.
Adámi Zsanett Sharity-nagykövet a kisállatok sorsáról érdeklődött, van-e számukra is szervezett ellátás? A beszélgetés szakértője maga is házikedvencek sokaságát látta az érkezőkkel. A BOK-csarnokban pedig egy teljes sarok áll a rendelkezésükre, ahol az ő egészségügyi állapotukat is felmérik, adott esetben javítják. Bálint Antónia a kérdéshez kapcsolódva azt szerette volna tudni, adott esetben a menekültek biztonságba helyezhetik-e Magyarországon kedvenceiket? Simon Ernő úgy vélte, hogy az elszakadás okozta lelki megrázkódtatás elkerülése végett a többség nem szánja rá magát hasonló lépésre. Moldáviában és a magyar határon egyaránt voltak olyan esetek, amikor az elkóborolt kisállatokat több önkéntes segítségével próbálták megtalálni, a gyermekek ugyanis elkeseredett sírással reagáltak a váratlan és újabb veszteségre.
Dr. Bársony Farkas hozzászólásában hangsúlyozta a helyes segítségnyújtás fontosságát, ám őt sokkal inkább az érdekelte, együttműködőek-e a távolabbi célpontul szolgáló országok nagykövetei?
„Minden nagykövetség roppant mód érdeklődik, hiszen a saját országukat képviselik ebben a helyzetben és mindenhová nagy számban érkeznek a menekültek Ukrajnából. S bár most nagyon sokan úgy gondolják, hogy vissza akarnak majd térni hazájukba, ahogy telik az idő erre egyre kevésbé lesz lehetőségük és szándékuk. Ebben az esetben ugyanakkor nagyon fontos tényező, hogy rengeteg férfi otthon maradt, apukák, férjek, testvérek, családtagok. Ugyanakkor olyan feleségekről is tudunk, akik a gyermekeiket áthozták biztonságos környezetbe, s már fordultak is vissza, hogy a férjükkel lehessenek, vagy harcolhassanak. De olyanról is tudunk, aki egy árvaházban dolgozott, s miután a sajátjait biztonságban tudhatta, visszatért munkahelyére, nehogy felügyelet nélkül maradjanak pártfogoltjai. Szó sincs tehát arról, hogy mindenki el akarná hagyni Ukrajnát, ahol egy széles nemzeti összefogás alakult ki. Ezek az emberek a hazájukban szeretnének élni. Ha erre módjuk van” – összegezte véleményét a kérdésben Simon Ernő.
A harmadik interjú bejátszásban a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szóvivője arra mutatott rá, hogy a menekülteket fogadó színes kínálat összeállítása során figyelni kell az ételallergiában szenvedők, a böjtölők, vagy sajátos étkezési szokásokat követők igényeire. Az általuk osztott könnyű vegetáriánus ételek szerinte kifejezetten jól esnek a hosszú utazástól megfáradt testnek. A menekültek szokásait boncolgató kérdésre Simon Ernő azt válaszolta, hogy ezek jelentős részéhez a megpróbáltatások ellenére is általában ragaszkodnak az emberek. 2015-ben már volt erre példa, hiszen túlnyomó többségben muzulmán országokból érkeztek a menekültek, akkor problémaként merült fel, hogy nem ehettek sertéshúst. A tapasztalatok szerint az állam és a nagyobb segélyszervezetek ezekben a kérdésekben kevésbé rugalmasak. Az önkéntesek gyorsabban átlátják ezeket a problémákat és gyorsabban reagálnak is rájuk. Az pedig fantasztikus dolog, ha a segítők figyelme ezekre a különbségre is kiterjed.
Ezzel kapcsolatban hangzott el dr. Csisztu Zsuzsa kérdése, amely a menekültek által átélt lelki megrázkódtatások és az ebből fakadó testi problémák közötti kapcsolatot feszegette. Simon Ernő szerint Ukrajnából eddig nem gyalogosan, hanem autóval, busszal vagy vonattal érkeztek a menekültek, ezért fizikálisan kevésbé elcsigázottak, mint korábban a Balkánon átvágók voltak. Ráadásul a megtett út hossza és ideje is rövidebb. A lelki egészségük megóvása kíván tehát gyorsabb beavatkozást. Ezek az emberek ugyanis rettenetes traumákat éltek át, állandó félelemben telnek a napjaik, vajon biztonságban vannak-e már? Ez a lelkiállapot pedig nem múlik el azonnal, még a fogadóországba lépve sem.
Adámi Zsanett a folytatásban arra volt kíváncsi, milyen életkorúak az önkéntesek, vajon az idősebbek, a fiatalabbak, netán a középkorúak az aktívabbak-e a segítségnyújtásban? A válasz pedig nagyon egyszerű volt. Nincs különbség, mindenki egy emberként mozdult meg, korra való tekintet nélkül. A tolmácsok között például kifejezetten sok a nyugdíjas.
A beszélgetés tanulságainak levonása közben felmerült a kérdés, vajon a világ vezető problémái között ott van-e a globális menekültválság?
„Tíz éve dolgozom az ENSZ-nél menekültügyi szervezeténél. A csatlakozásomkor éves szinten olyan negyven millió körüli menekült élt a világban, a kettőezerhúszas adataink pedig már több mint nyolcvan milliót említenek. Tíz év alatt megduplázódott a számuk. Sajnos nap mint nap rengeteg új háború és humanitárius válság robban ki a világban, miközben a jelenleg dúlók sem akarnak megoldódni. Erre a legjobb példa Afganisztán, ahol több mint négy évtizede, egy folyamatos menekültválságot provokáló helyzet alakult ki. De Szíriában is tizenegy évnél hosszabb ideje dúl a háború. Éppen ezért van szükség arra a nemzetközi összefogásra, amely most Európában tapasztalható. A határok átjárhatóak, a menekültek bármelyik országba elutazhatnak. De az már most biztos, hogy a jelenlegi konfliktus miatt kontinensünkön alapjaiban fog megváltozni a menekültválságok kezelése. És feltételezhetően a világ egészében is” – fogalmazta meg a válság legfontosabb tanulságát Simon Ernő, aki elismerte, hogy az általános béke állíthatná meg a világszerte erősödő menekülthullámokat. Ám amíg erre nincs lehetőség, addig arra kell az erőinket összpontosítani, hogyan segítsünk azoknak az embereknek, akik nem saját jószándékukból indulnak útnak. Az élet, illetve a háborús veszély, a potyogó bombák, a rakéták, az utcai lövöldözések kényszerítik őket arra, hogy útra keljenek. Nekik segítenünk kell, mégpedig úgy, hogy egy emberhez méltó életet kezdhessenek új hazájukban. Teljesen mindegy ki honnan indult el, mindenki pontosan ugyanazt az életveszélyt élte meg.
Nézd meg a teljes videót itt:
