A Sharity-nagykövet Harsányi Levente: a jótékonyság lényege az önzetlenség

Harsányi Levente személyében újabb kiváló nagykövet csatlakozott a Sharity csapatához. A legjobb rádiós műsorvezető címet kétszer is elnyerő szakembert számtalan műsorban láthattuk és hallhattuk karrierje eddigi huszonöt éve során, ám szívéhez mindig is a zene állt a legközelebb. Éppen ezért nagykövetként is olyan fiatal zenészeket szeretne támogatni, akik tehetségük révén sokkal többre lennének érdemesek. A jótékonykodás azonban ennél sokkal többet jelent a számára.

„Úgy gondolom, ha módunk van rá, akkor kötelességünk segíteni a rászorulókon – vallja Harsányi Levente, akiben az adakozás kapcsán gyermekkori élményei is felmerülnek, ilyenkor gyakran eszébe jut, milyen jó érzés volt egy-egy ritka ajándék. Miközben az elérhetetlen utáni hiába való vágyakozás érzését sem feledi. – Szüleim válását követően édesapám nevelt bennünket a testvéremmel, s a családunk részéről nagyon sok segítséget kaptunk. Talán ezért is értékelem olyan sokra, ha valaki őszintén áll mások mellé a bajban. Minden gyerekben fogalmazódnak meg ugyanakkor teljesíthetetlen vágyak is, ez alól én sem voltam kivétel, ami még inkább az együttérzésre nevelt. A szülői háznak köszönhetem a takarékoskodás, az újrahasznosítás és a mások megbecsülésének fontosságára való fogékonyságot is. Ezeket az értékeket ma már a saját gyermekeim felé kívánom közvetíteni, Nándi és Lilla számára szerencsére teljesen természetes, hogy a kinőtt, ám jóállapotú ruhákat, megunt játékszereket rászorulóknak adjuk. Persze ez sem ment magától, hosszú tanulási folyamat eredménye a jelenlegi állapot, édesanyjuknak óriási szerepe van abban, hogy ezen a téren is sikerrel jártunk.”

A népszerű műsorvezető maga is szívesen adakozik, ám arra gondosan ügyel, hogy ez többnyire titokban maradjon. Harsányi Levente úgy véli, hogy a jótékonyság lényege az önzetlenség, mások nyomorúságát nem szabad kihasználni, illetve önreklámra felhasználni. A legtöbb esetben kifejezetten kéri, hogy a nevét ne is említsék, ám ez többnyire elkerülhetetlen, személye végül mindig kitudódik. Persze, ennek is megvan a jó oldala, hiszen ismert emberként társadalmi szempontból kifejezetten fontos ügyekre hívhatja fel a figyelmet.

„A példamutatás szerepe óriási, különösen a gyermekek esetében, akik, mint egy szivacs úgy szívják magukba a körülöttük látható dolgokat, cselekedeteket, eseményeket – véli Harsányi Levente. – A Sharity nagyköveteként az a célom, hogy felnyissam azok szemét, akiknek lehetőségük van arra, hogy másokon segítsenek. Azt hiszem ezen a téren van még elmaradásunk, és azok közül, akik megtehetnék, kevesen nyúlnak igazán a zsebükbe. Persze vannak pozitív példák is. Ilyen az egyik jó barátom, Hovány Márton kezdeményezése, a „Mindennapok angyala”, amely az önfeláldozó munkát végző egészségügyi dolgozókat jutalmazza immáron egy évtizede. Az ilyen eseményeken például kötelességemnek érzem a fellépést, amennyiben meghívnak, hiszen ez is a segítségnyújtás egy fajtája.”

Harsányi Leventének jelent már meg szólólemeze énekesként, ám ő mégis a műsorvezetést tartja hivatásának, legalábbis ő ez utóbbi mellett tette le végleg a voksát, amikor lélekben választania kellett. A zenétől azonban nem tud és nem is akar elszakadni, s ebben a közegben szeretne valami hasznosat tenni. Mégpedig a fiatal tehetségek érdekében, akik szerinte nem minden esetben kapnak elegendő lehetőséget.

„A rátermettség, a jó hang, a muzikalitás természetesen alapfeltétel ezen a pályán, ám a befutáshoz még sok minden más is kell, legfőképpen igen jó kapcsolatok – jelenti ki határozottan a műsorvezető. – Úgy látom, hogy vannak ígéretes tehetségek, akik rendelkeznek ugyan a kellő tudással, a világot jelentő deszkákig mégsem jutnak el. S bár a közösségi média sokak számára szolgálhat ugródeszkaként, sajnos nem mindenki tud ezzel a lehetőséggel élni. Én azt szeretném, ha a mennyiségi dömping helyett, több minőségi zene születne, ám ehhez meg kell találni a ma még csiszolatlan gyémántokat. A színház élet is hasonló problémákkal küzd manapság, a szélesedő lehetőségek ellenére is segíteni kell a tehetségeket abban, hogy megtalálják az útjukat. Én nekik szeretnék felületet biztosítani.”

A jótékonyság a mindennapok szintjén is jelen van Harsányi életében, nem titkolja, hogy a piros lámpánál állva, gyakran segíti ki az autók között kéregetőket. S nemcsak azért, mert óhatatlanul megsajnálja őket, de azért is, mert pontosan tudja milyen keskeny a határ, a biztonságos és a veszélyes életmód között. Egy baleset, egy betegség, de akár egy válás is végérvényesen megrendítheti egy ember életét, a mélységből pedig már nagyon nehéz visszakapaszkodni.

„Magam is találkoztam olyannal, aki önhibáján kívül, több szerencsétlen véletlen összjátéka folytán került az utcára. Ezek az esetek mindig elgondolkodtatnak. Én például szeretek motorozni, s bizony elég egy figyelmetlen pillanat, vagy rossz mozdulat, s akár tragédia is történhet. Ezt senkinek sem szabad elfelejtenie. Addig kell egymáson segítenünk, amíg azt megtehetjük!” – hangsúlyozza Harsányi Levente a Sharity új nagykövete, aki örömmel vállalta az applikáció népszerűsítését.

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola