A sport és az állatok Miló Viki szívügye

Miló Viki személyében egy fantasztikus sportember csatlatkozott nemrégiben a Sharity nagyköveti csapatához, akinek a testedzés mellett az állatok védelme a másik szenvedélye. A tizenegyszeres all-style karate, kétszeres kungfu, valamint négyszeres címvédő profi bokszvilágbajnok ma már maga is hivatásos tenyésztő, mi több, saját csivaváival versenyeken és kiállításokon is részt vesz, a csivava handlerek között is a legjobbak közé tartozik. Éppen ezért, amikor jótékonyságra gondol, akkor a sport és az állatok azok, akik azonnal az eszébe jutnak. A Sharityhez való csatlakozását azonban nemcsak a tenni akarás motiválta, de sajnos, korábbi rossz tapasztalatai is.

„Régebben nagyon gyakran adakoztam jótékonysági célokra, ám végül többnyire csalódnom kellett – idézte fel tapasztalatait Miló Viki. – Több esetben is gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az általam felajánlott pénzek egyáltalán nem oda kerültek, ahová azokat szántam volna. Ekkor stratégiát váltottam, és inkább a saját időmmel, energiámmal és munkámmal kezdtem támogatni a szívemhez közel álló projekteket, eseményeket, embereket. Például mozgássérülteket tanítottam úszni, vagy kutyákat képeztem ingyen. Ezekben az esetekben biztos lehetettem abban, hogy a segítséget pontosan azok kapják, akiknek szánom. A Sharityben is az tetszett a legjobban, hogy átlátható, korrekt adományozást tesz lehetővé. Úgy gondolom, a segítségnyújtás az a terület, amelyen minden fillér számít a támogatásra szorulóknak.”

Viki csak profi sportolói pályafutását követően tudott egyik nagy álma megvalósításába fogni, vagyis a kutyák szakszerű és felelős tenyésztésébe. Az állatok iránti szeretetét azonban gyermekkorából hozta, hiszen otthon, Nyíregyházán, mindig is volt valamilyen házi kedvencük. Kutyát, macskát, teknősbékát és papagájt is tartottak a szülői háznál, s amikor önálló életet kezdett, szomorúan vette tudomásul, hogy sportolói karrierje mellett nem tudta felelősen gondoskodni egy kisállatról.

„Amikor végre úgy alakult, hogy lehetőségem nyílt kutyák tartására, akkor eleinte a saját kedvemre, valóban hobbiból vettem az első csivavát – beszél örömmel szenvedélyéről Miló Viki. – Ám ahogy egyre jobban elmélyültem ennek a szakmai hátterében, úgy szaporodtak a segítségre vágyó ismerősök is, akiknek örömmel adtam tanácsokat. Ekkor találkoztam az első rossz példákkal is, s ahogy egyre jobban beleláttam a tenyésztés mindennapjaiba, úgy vált egyre szomorúbbá ez a szembesülés is. Sokakat éppen ezért csak szaporítóként hívok, hiszen a tenyésztő nevet az nem érdemli meg, aki nem tesz meg mindent az ártatlan állatok betegségeinek megelőzése érdekében, s nem egy tartalmas és szép életre készíti fel őket. Pedig ideális esetben, ahogy például a tőlem kikerülőkkel is történik, tíz-tizenöt évre, vagyis egy kutyaélet hossznyira választunk magunk mellé „barátot”, aki jóban-rosszban kitart mellettünk. S ennek fordítva is így kell lennie. Nem a pénzt kell látni bennük, hanem a társat.”

Vikit azon sportolók sorsa is igen élénken foglalkoztatja, akik egy sérülés vagy baleset miatt nem tudnak kiteljesedni és ideje korán kénytelenek más útra lépni. Ez az út azonban ilyenkor még ritkán jól megalapozott, a legtöbb esetben segítségre szorulnak, vagy szorulnának a pályamódosítás során.

„Az eredményeim érdekében nekem is sok mindenről kellett lemondanom sportolói pályafutásom során, hétévesen kezdtem rendszeresen edzésekre járni, és ettől kezdve a sport körül forogtak a mindennapjaim – ismerte el Miló Viki, aki 2002-ben lépett először profi bokszolóként a ringbe, s egy évvel később szerezte meg a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoki címét. – De én szerencsés voltam, mert ki tudtam teljesedni, végigvihettem egy szép, nagyobb törések nélküli karriert. Sokaknak ez nem sikerült, s bizony ilyen esetekben nem könnyű új utakat és célokat találni. Nekik is szívesen segítenék, ha úgy alakul, számos ötletem van ezen a téren és talán sokakat is érint. Nagy örömmel csatlakoztam a Sharity csapatához, nagyon bízom benne, hogy sok közös programban tudok majd részt venni és ezáltal hozzá tudok járulni a jótékonyság magyarországi kultúrájának fejlesztéséhez is.”

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola