Az elfogadásra és a megértésre hívja fel a figyelmet nagykövetünk, Péter Szabó Szilvia

Egy különleges karácsonyi élmény a mai napig meghatározza Péter Szabó Szilvia jótékonysághoz fűződő kapcsolatát. A NOX énekesnőjeként ismertté vált művésznő a közelmúltban csatlakozott a Sharity nagyköveteinek sorába, és szívesen mesélt a 2013 decemberében, szülővárosában, Szegeden történtekről.

„Abban az évben költöztem végleg haza egy közel négyesztendős külföldi kalandozást követően – idézte fel máig meghatározó élményét Péter Szabó Szilvia. – Édesanyámmal kettesben töltöttük a karácsonyt, én pedig szerettem volna egészen különlegessé tenni ezt az ünnepet. Tudtam, hogy segíteni szeretnék valami módon. Végigjártam tehát az összes szegedi játéknagykereskedést, és egy kisteherautónyi adományt gyűjtöttem, illetve vettem. Szépen mindent becsomagoltam és bevittem a Szegedi Gyermekklinikára, ahol daganatos gyermekeket ápolnak. El nem tudom mondani lelkileg mennyire nehéz, mégis végtelenül meghatározó volt, amit ott és akkor anyukámmal átéltünk. Sohasem fogom elfelejteni azokat a gyermekeket. A pillantásukat, a mosolyukat, és a mögötte megbúvó fájdalmukat. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy örömöt tudtam szerezni nekik. Ez a nap azóta is meghatározó a számomra. Sokszor egyszerűen nem értem a világot, amiben élünk. Miért ők, s miért nem lehet többet tenni az ártatlan apróságokért, akik senkinek sem vétettek?”

Péter Szabó Szilvia szeretne hinni abban, hogy a mostaninál picit nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel, a modern orvostudomány is hatékonyabb lehetne, vagyis többeket menthetne meg a legrosszabbtól. A jótékonyság számára éppen ezért elsősorban azon alapítványok és szervezetek támogatását jelenti, amely daganatos, leukémiás, vagy autista gyermekek életét könnyíti meg, illetve gyógyulásukat segíti elő.

A novemberi NOX gigakoncertre készülő énekesnő szerint sokan azért fordítják el a fejüket amikor őket látják, mert maguk is rettegnek ezektől a betegségektől. Pedig a félelemmel mindig szembe kell menni, nem szabad, hogy gátoljon bennünket a cselekvésben. Az autizmus világnapján például azért posztolja minden évben a tenyerébe rajzolt kék szívet, mert pontosan tudja, hogy a fogyatékossággal élő szülőknek milyen kevés segítségük van, miközben az emberek figyelmét az elfogadásra és a megértésre is szeretné felhívni. Az autista gyermekeknek ugyanis speciális iskolákra, speciális foglalkozásokra lenne szükségük, sok esetben az integrált oktatás nem járható út a számukra.

Ösztönösen jött számomra a gyermekek iránti együttérzés és szeretet, mindig is mélységesen elszomorít és felháborít, amikor a legvédtelenebbeket bántják, vagy éhezni látom őket, esetleg egy kórházban betegen. Pedig csak annyi „dolguk” lenne, hogy játszanak és boldogan készüljenek felnőtt korukra, s hogy jó emberekké cseperedjenek. Ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a rászoruló apróságok közül a lehető legtöbbnek kínáljunk szebb jövőt” – véli Péter Szabó Szilvia, aki a Sharitynél is az említett területeken szeretné népszerűségét kamatoztatni, és segíteni, akinek csak lehet. Az ismertsége ugyanis szerinte felelősséggel is jár, személyes jó példát kell népes rajongótáborának mutatnia. No és persze kislányának Emmának is, aki lassan hatéves lesz, így egyre jobban érti, mit is jelent a segítség szó.

„Úgy gondolom, a jótékonyság egyrészt mentalitás, vagyis szív kérdése, másrészt viszont talán a neveltetéstől is függ – mondja a szépségéről és „angyali” hangjáról ismert énekesnő. – Karácsonykor most már együtt megyünk fel Emmussal a padlásra és válogatjuk a félretett ruháit, játékait. Ezeket közösen visszük be a gyűjtőpontokra, ahol neki is jól esik az öröm, amivel átveszik őket tőlünk. Szerintem így válhat természetessé, magától értetődővé, hogy másokkal is megosszuk, amink van.”

Szilvia azonban elsősorban a tehetségét osztja meg a rajongóival, dalaiból sokan merítenek új erőt és hitet az életük nehezebb pillanataiban is. A koncertjei első sorában gyakran látni sérült, rokkantszékes zenekedvelőket, akikkel örömmel találkozik és beszélget. Mindig mosolyogva, szeretettel és közvetlenül fordul hozzájuk, hiszen jól tudja, számukra az a legnagyobb ajándék, ha pontosan úgy kezelik őket, mint egészséges embertársaikat.

„Igazából én vagyok hálás azért, hogy a dalaim révén ilyen sokan beengednek a belső világukba, a legféltettebb, belső szférájukba. Számomra ez a legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet. Vannak, akik az én dalaimra esküdnek örök hűséget a párjuknak, mások azzal búcsúznak távozó szerettüktől. Én pedig közvetve ugyan, de részese lehetek ezeknek a fontos pillanatoknak. Gyakran látom, mennyi nehéz sors, mennyi tragédia kíséri sokak életét. Ha egy picit könnyíteni tudok ezeken a terheken, akkor már hasznosnak érezhetem magamat. Amikor úgy döntöttem, hogy Ausztrália és Anglia után hazaköltözöm, akkor is az volt a célom, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára. Úgy tapasztaltam, hogy végtelenül segítőkész, jó emberek élnek itt, a Kárpát-medencében, csak nem mindig tudják, hova fordulhatnak ezzel az indíttatással. Magam is sokszor tapasztaltam visszaéléseket az adományozások során, ezért örültem a tiszta és átlátható segítségnyújtást garantáló Sharity megkeresésének, s remélem, sok-sok gyermek életét tudjuk majd közösen jobbá tenni – foglalja össze Péter Szabó Szilvia a jótékonysággal kapcsolatos gondolatait, aki két évtizede nagy gonddal építi saját előadóművészi „imidzsét”, amelyhez minden körülmények között hű szeretne maradni. Éppen ezért arra is figyel, milyen akcióhoz, vagy kezdeményezéshez adja a nevét. A Sharity esetében úgy érzi, nagyon is jól választott.

Oszd meg a cikket

Share on twitter
Share on linkedin