Cameron Díaz és a környzetvédelem

Ki gondolta volna, hogy a hollywoodi sztárok egyik legszebbikének fiatalkorát is megnehezítette a ma már lassan népbetegségnek számító asztma és a legtöbb esetben azt kiváltó allergia. Pedig Cameron Diaz már ekkor a kamerák kereszttűzében állt, igaz tizenhat évesen még modellként, színésznőként csak hat évvel később, a Maszk című filmben debütált. A tökéletes alakjáról és egyedi szépségéről híres, apai ágon kubai és spanyol, édesanyja révén pedig angol, holland és német felmenőkkel rendelkező színésznő még a tizennyolcat sem töltötte be, amikor az amerikai tinédzserek egyik kedvenc magazinjának, a „Seventeen”-nek a címlapjára került. Pedig a szexi szőkét ekkor javában kínozták az allergiás tünetek, amelyekből később ugyan kigyógyult, ám a történteket soha nem felejtette el. Így vált Cameron Díazból a környezetvédelem egyik legnagyobb szószólója, aki hírnevét és a karrierje során szerzett pénzét is szívesen fordítja az ügy támogatására.

„Kaliforniában nőttem fel, egy forgalmas autóút mellett, amelyen nap mint nap kamionok ezrei haladtak el a szomszédos olajfinomító felé. Ennek következtében allergiás lettem, amelyből asztma fejlődött ki. A szemeim folyamatosan égtek, a bőröm viszketett. Számomra tehát mindig is evidencia volt, hogy a környezetvédelem egyet jelent az egészségünk védelmével” – idézte fel gyermekkorát Cameron Diaz egy interjúban, amelyben azt is elmesélte, hogy ma már nem telik úgy el nap, hogy ne keresne fel egy-egy parkot, ahol attól sem riad vissza, hogy megsimogassa és megölelje a fákat. Sőt, többnyire beszélget is velük!

A természet szerelmese azt is bevallotta, hogy legszívesebben becsukná a szemét, és megfeledkezne arról a súlyos környezetszennyezésről, amellyel nap mint nap pusztítjuk a földünket. De nem teheti, hiszen tisztában van az óceánok tragikus állapotával, az általunk belélegzett levegő mérgező voltával, és az iparilag előállított élelmiszerek káros hatásaival. Éppen ezért úgy döntött, inkább a cselekvést választja.

A filmes karrierjének 2018-ban, mindössze negyvenhat évesen hátat fordító sztár ideje jelentős részét arra áldozza, hogy befolyásos vagy kevésbé befolyásos emberekkel találkozzon és a jelenlegi helyzet veszélyeire hívja fel a figyelmüket, miközben ismeretterjesztő filmek készítésében is részt vesz, amelyekben gyakran idézi fel ezeket a tapasztalatait (https://www.youtube.com/watch?v=TJC6JIxV21Q&t=1s). Az egyik amerikai csatorna által 2007-ben indított „60 másodperc a föld megmentésére” elvevezésű versenyt például az ökológiai harc legmarkánsabb személyisége, a korábbi elnökjelölt, Al Gore-ral közösen vezették. A résztvevőknek olyan hatásos reklámfilmeket kellett létrehozniuk, amelyben a klímaváltozás veszélyeire hívták fel a figyelmet.

Az elektromos autóját büszkén vezető színésznő maga is elsősorban csapvizet iszik, és már jóideje vegetáriánus, hiszen az állatokat éppúgy védi, mint magát a földet. Nem véletlenül választotta meg 2009-ben a Time magazin „Az év környezetvédelmi hősnőjének.” Szerint ma már senki számára nem lehet mentség, hogy nincs tisztában a saját felelősségével. Az interneten egyetlen gyors kereséssel meg lehet tudni hogyan fogyaszthat kevesebb energiát, vagy csökkentheti a megtermelt szemét mennyiségét. Ahelyett, hogy a sztárok magánéletével foglalkoznánk… Cameron Diaz úgy gondolja, ha képesek vagyunk az űrbe utazni, akkor miért is ne lennénk képesek az életet adó föld védelmére is? Csupán úttörő újrahasznosítási technológiákra, megújuló energiaforrásokra és akaratra van szükség. Ez utóbbi azonban szorosan összefügg az ismeretterjesztő kampányokkal, amelybe nemcsak rengeteg energiát, de pénzt is fektet a színésznő. A bolygónkat fenyegető veszélyeket ugyanis előbb mindenkinek meg kell ismernie ahhoz, hogy a már említett szándék és akarat is megszülessen.

Az egyik általa készített rövidfilm ezen a linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=TJC6JIxV21Q&t=1s

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola