Berlin legrégebbi kórháza, amely egyben a világ első egyetemi egészségügyi központja is volt, nem másról kapta nevét, mint a jótékonyságról. A Charité – Universitätsmedizin Berlint 1710 májusában alapították, azt követően, hogy az előző év novemberében, I. Frigyes porosz király új épület építését rendelte el a pestises betegek elkülönítésére Berlin városfalain kívül. A nagy északi háború során ugyanis a járvány egyre szélesebb rétegben szedte betegeit és szinte mindenkit rettegésben tartott. Még magát az uralkodót is. A várost végül elkerülte a fekete halál, amelyet a WHO a mai napig a tizenkét legveszélyesebb biológiai fegyver közé sorol, többek között a lépfenével, az ebolával és a fekete himlővel egyetemben, ám a fenyegetés hatására megkezdett építkezések egy értékes kezdeményezést indítottak el.
A következő évben megalapított katonai kórház ugyanis nemcsak a sérült harcosoknak nyújtott ellátást, de egyik szárnyában a rászorulók számára is szobákat nyitottak. Éppen ezért 1727 januárjában, I. Frigyes Vilmos porosz király elrendelte, hogy az intézmény attól kezdve a francia „Charité” vagyis adomány nevet viselje. A fejlesztések pedig nem álltak meg, előbb egy úgynevezett „anatómia teátrumot” hoztak létre, amelyben a korai modern egyetemek szokásához híven nyilvános anatómiai előadásokat és boncolásokat tartottak. Ez az intézmény lett a katonai orvostudomány oktatási központja, majd a század végén, egy sebésziskolát építettek a közelben. 1828-ban a berlini egyetem orvosi kara is az egyre bővülő kórház falai közé költözött. Az itt folyó oktatási és kutatási munka az évek múlásával egyre nagyobb tiszteletnek örvendett Európa- majd világszerte. 1856-ban Rudolf Virchow, az újonnan létrehozott patológiai intézet vezetője publikálta először, hogy minden sejt egy másikból keletkezik (omnis cellula e cellula) s ezzel a sejtelméletek harmadik axiomáját fektette le. De az itt dolgozó Robert Koch fedezte fel a tuberkulózis és a kolera kórokozóit is. 1905-ben ezért elnyerte a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Az elismerést először 1901-ben adták át és akkor is a Charité egyik szakembere, mégpedig Emil Adolf von Behring volt a kiválasztott, aki a diftéria antitoxin szérumának kifejlesztésével és a betegségek racionális megközelítésével írta be magát az orvoslás történelemkönyvébe.
A náci rezsim idején sok zsidó alkalmazottat elbocsátottak, 1938-tól az SS Standartenführerét, Max de Crinis professzort nevezték ki az élére. A második világháború után az intézmény épületei a keleti oldalra kerültek, nagyon közel a berlini falhoz, és az NDK első állami kórházának tekintették. Ezalatt Nyugat-Berlinben a Rudolf Virchow kórház, valamint a Benjamin Franklin Új Klinika lett a város szabad egyetemének orvosi központja. A német újraegyesítést követően, ezek az orvosi intézmények is egyesülhettek, ismét az eredeti „Charité” vagyis adomány név alatt, amely annak fényében, hogy életünk egyik legnagyobb ajándéka az egészség a mai napig helytálló. Még akkor is, ha ma már nem az anyagi javakban nélkülözők, hanem a betegséggel küzdők számára nyújt menedéket.
