A Nem Adom Fel Alapítványt 2006-ban Dely Géza hívta életre, s már maga az indulás sem volt mindennapos.
„A négyszázezer forintos alaptőkét utcai zenéléssel „kalapozták” össze az alapítók, a cél pedig kizárólag a segítségnyújtás vágya volt – beszélt a kezdetekről Adler Zsóka, a szervezet rendezvény szervezője, és kommunikációs csapatának vezetője. − Ezt a segítséget azonban nem egyszeri támogatás formájában képzeljük el, hanem egy szemlélet és életmódváltáson keresztül. Ahhoz szeretnénk hozzásegíteni társadalmunk hátrányos helyzetű tagjait, hogy a saját erejüket megtapasztalva, tehetségük kiaknázása révén maguk is aktív közreműködői, mi több létrehozói legyenek a programjainknak. Ennek köszönhetően a végeredményt és a sikert is sokkal inkább sajátjuknak érezhetik, nem is beszélve arról a fontos tényről, hogy önbizalmuk megerősítésében is óriási lépést tehetnek.”
A szervezet része a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem, a NEMADOMFEL Együttes, a Nagy Lépés futárszolgálat, valamint a Léleköntő program, amelynek keretében autista gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak. Az alapítványnak kórusa, takarító és kertgondozó szolgálata is van, miközben támogató szolgálatot működtetnek, valamint munkaerő közvetítéssel és érzékenyítő tréningek szervezésével is foglalkoznak. Pándon és Szendrőládon ifjúsági fejlesztő házat üzemeltetnek, s mivel ezek olyan területen találhatóak, ahol sokan mélyszegénységben élnek, az ő esetükben tárgyi adományokat is gyűjtenek, hiszen arra van a legnagyobb szükségük.
A nyolcadik kerületi Magdolna utca elején található Nem Adom Fel Kávézó és Étterem ma már sokak számára ismert és elismert vendéglátó egység, jóllehet megnyitásának elsődleges célja korántsem a fővárosi kávézók palettájának színesítése volt. A minimalistán barátságos, közösségi térként is szolgáló egységben ugyanis fogyatékossággal élő emberek dolgoznak, akik az itt végzett munka által találják meg igazi helyüket a társadalomban. Az ingatlan tulajdonosa a Nem Adom Fel Alapítvány, amelynek a kávézó ugyan az egyik leglátványosabb projektje, tevékenységi körébe azonban sok más, hasonló feladat is tartozik. Ami pedig összeköti ezeket, az a közös cél, miszerint a fogyatékossággal élők, a tanulásban akadályozottak, vagy a szociálisan hátrányos helyzetűek elhiggyék, az ő tehetségükre is szükség van, s ha nem adják fel, ők is lehetnek sikeresek, s értéket is teremthetnek.
„Az általunk munkához segítettek nagyon lelkesek, és nagy örömmel veszik tevékenységük kézzel fogható eredményét. Ebben szerintem kitűnnek az átlagos emberek közül. Minden rájuk bízott feladatot tökéletesen szeretnének elvégezni, a kávézóban dolgozók például soha nem késnek. Büszkék arra, amit csinálnak, és végtelenül elhivatottak. Az idejárók nem véletlenül szeretik annyire ezt a helyet, kiváló séfünknek köszönhetően pedig a házhozszállítás is egyre népszerűbb. A kávézó eleinte enyhén veszteséges volt, majd önfenntartó lett, a koronavírus-járvány akasztotta meg ezt a fejlődést, hiszen hosszútávon azt szeretnénk, ha némi hasznot is termelne. Így olyan tevékenységeinkhez lenne több forrásunk, amelyekre egyébként sokkal kevesebb jut. Szerencsére a megváltozott munkaképességű személyek bérét támogatja az állam, így a Covid idején sem kellett megválnunk a munkatársainktól. Bízunk benne, hogy most már csak felfelé megyünk tovább” – foglalta össze a kávézóban gyűjtött tapasztalatokat Adler Zsóka.
Az érzékenyítő tréningeket viszont szinte teljesen leblokkolta a járvány, hiszen sem az iskolákba, sem a munkahelyekre nem jutottak be programjukkal. Az online kapcsolattartás pedig ezekben az esetekben nem túl hatékonyak, egy fogyatékossággal élő nehézségeit ugyanis személyesen a legjobb megtapasztalni ahhoz, hogy valós képünk alakuljon ki a helyzetükről.
„Bár vannak biztató jelek, azért a magyar társadalomnak van még mit tanulnia a hátrányos helyzetű emberek életéről – véli Adler Zsóka. – Az érzékenyítő foglalkozások során azt tapasztaltuk, minél fiatalabbak a gyerekek, annál nyitottabbak a kérdésre. Amennyiben a lehető legtermészetesebb módon adunk számunkra világos és értelmes magyarázatokat, akkor azokat pillanatok alatt befogadják, s ők is természetesnek érzik. A munkáltatók már sokkal nehézkesebben reagálnak, ők többnyire a nehézségeket nézik, például a bejárati lépcső átalakításának problémáját, vagy egy felolvasó program beszerzésének költségeit. Pedig sok esetben csak a szándékon múlik, és egy kerekesszékes munkatárs pontosan ugyanolyan hatékony lehet munkájában, mint egy ép. Csak lehetőséget kell adni neki, és megfelelő körülményeket kialakítani.”
Az alapítvány ma már a nagyobbak közé tartozik, hiszen kétszázötven feletti az általuk foglalkoztatottak száma, akiknek kilencven százaléka megváltozott munkaképességű. Az így szerzett szerény haszon mellett pályázatokkal és támogatók megnyerésével finanszírozzák tevékenységüket. A koronavírus-járvány azonban ezen a téren is sokat ártott, hiszen a vállalatok a jótékonyságra szánt kiadásaikkal spóroltak elsőként a nehéz időszakokban.
Budapesten és szűkebb agglomerációjában jelenleg nagyon kevés olyan lehetőség van, amely a fogyatékossággal élő fiatalok számára biztosítaná az önálló, teljes életet. A Nem Adom Fel ezért dolgozta ki a Mikes Lélekközpont programot, amely a tulajdonában lévő XI. kerületi telkén szeretne egy 10-12 fiatalt befogadó, támogatott lakhatási projektet megvalósítani. Az eddigi támogatásoknak köszönhetően vásárolták meg az ingatlant, idén kezdik a tervezés folyamatát, ezt követően pedig az építkezéshez keresnek támogatókat.
