Helen Keller Intézet

A világ egyik legrégibb jótékonysági szervezete, a Helen Keller International, amelynek története több ponton is kapcsolódik történelmi eseményekhez. Már maga a megszületése is regénybe illő, hiszen az ötletgazda George A. Kessler annak a Lusitaniának volt utasa, amelyet 1915-ben a németek megtorpedóztak és elsüllyesztettek. A „pezsgőkirályként” is ismert amerikai borkereskedő az Atlanti-óceán jéghideg vizében az életéért küzdve fogadta meg, ha túléli, vagyona nagy részét jótékonysági célra fogja fordítani. Londoni lábadozása idején, újabb sorsszerű találkozásoknak köszönhetően határozta el, a látásukat a katonai szolgálat alatt elveszített szövetséges katonák megsegítése lesz az a terület, amelyen keresztül háláját kifejezheti.

Feleségével, Cora Parsons Kesslerrel, Párizsban hozták létre az első erre szolgáló pénzalapot brit, francia és belga részvétellel. Támogatónak pedig Helen Kellert kérték fel, aki ekkor már világszerte az élet kihívásaival szembeni bátorság szimbóluma volt. Az amerikai hölgy, kétévesen veszítette el a látását és a hallását, mégis mindent megtett azért, hogy teljes életet élhessen. Kitartásának köszönhetően végül ő lett az első siket és vak diák, aki egyetemi diplomát szerzett. Tegyük hozzá, abban az időben, már az is óriási dolognak számított, ha egy nő felsőfokú tanulmányokat folytatott. A teljes elszigeteltségben felnövekvő kislány számára tanítónője, Anne Sullivan nyitotta meg a világot, igaz, hatalmas küzdelem árán. A később megjelent 12 könyvének egyikében, saját kegyetlen történetét meséli el olvasóinak.

Az alapítvány az elmúlt száz esztendőben hű maradt életre hívói szándékához, és legyőzhetetlen optimizmussal küzd az egészségügy első vonalában. Azok számára biztosít ellátást, akik a világ legelhagyatottabb és legszegényebb helyein élnek, ugyanakkor a legnagyobb szükségük van segítségre. S bár továbbra is a látáshoz kapcsolódó betegségek megelőzését tartja legfontosabb küldetésének, az alultápláltság, legújabban pedig a Covid-19 okozta problémák megoldásával is foglalkozik.

„Az egyének jóléte, valamennyiünk jólétével szorosan összefügg.” Ez volt Helen Keller ars poéticája, amelyhez egy évszázaddal később is ragaszkodnak az intézet munkatársai. S ahogy ő képes volt legyőzni az élete során felmerülő súlyos egészségügyi problémákat, éppen úgy segítenek most a kis közösségek tagjainak megtalálni az őket generációk óta sújtó szegénységből kivezető utat, amelyen később saját erejükből mehetnek majd végig. Huszonegy országban, nem kevesebb, mint 12 programot menedzselnek annak érdekében, hogy a rászorulók egészségügyi állapotában valódi és tartós javulás álljon be. Ehhez pedig nemcsak gyógyszereket és orvosokat biztosítanak, de a helyi szervekkel szoros együttműködésben infrastrukturális fejlesztésekre is gyakran fordítják az összegyűjtött adományokat. Az alapítvány munkatársai az egészséges élethez való jogot alapjognak tekintik, s úgy gondolják, enélkül senki sem hozhatja felszínre a benne rejlő tehetséget.

Egyik legfontosabb és jelenleg is futó kampányuk során az A vitamin fontosságára hívják fel a figyelmet, amelynek hiánya a kisgyermekeket védtelenné teheti a különböző, akár halálhoz is vezető fertőzésekkel szemben. A Helen Keller Intézet szerint évente több mint kétszázezer öt éven aluli gyermek halála lenne elkerülhető helyes táplálkozással vagy az A vitamin pótlásával.

A történelem később is gyakran keresztezte az alapítvány képzeletbeli útját. A World Trade Center ellen 2001. szeptember 11-én intézett terrorista támadás például a Helen Keller Intézet irodáit is érintette, s bár egyetlen alkalmazott sem sérült meg, az archívum teljes egészében megsemmisült. A 2004-es távol-keleti cunamit követően nagy mennyiségű vitamint osztottak szét a lakosság körében, és az AIDS-betegek számára is több millió dózis táplálékkiegészítőt biztosítanak. De napjaink legújabb kihívása, a Covid19-járvány sem hagyja őket tétlenül, a pandémia miatt a fejlődő országokban növekvő élelmiszerhiány, szegénység és a hiányos orvosi ellátás ellen nap mint nap felveszik a harcot. Ahogy azt a társalapító Helen Keller példája megköveteli.

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola