Híresség infó: David Beckham

David Beckham nemcsak páratlan rugótechnikájáról híres, de arról is, hogy szívesen áll a jó ügyek szolgálatába. Teheti is, hiszen minden idők egyik legjobban fizetett sportolója. Az angol népszerűségi listák éléről szinte elmozdíthatatlan futballsztár személyes vagyonát 2020-ban nem kevesebb, mint 450 millió dollárra becsülték. Ennek nagyobbik részét természetesen a reklámszerződéseinek és a végtelenül ügyes imidzsépítésének köszönheti. Ez utóbbiban feleségének, az Ex Spice Girlsből divattervezővé avanzsált Victoria Adams-nek is nagy része van, akivel négy gyermeket nevelnek.

Bármennyire is a nagy nyilvánosság előtt zajlik az életük, a család mindig is fontos volt számukra. Ezt bizonyítja, hogy David különösen érzékeny a gyermekekkel kapcsolatos problémákra. Ennek köszönhető, hogy több mint 15 éve, vagyis 2005 januárja óta tölti be az UNICEF jószolgálati nagyköveti posztját. A szervezettel azonban ennél is régebbi a kapcsolata, hiszen 2003-ban, még a Manchester játékosaként vett részt az „Együtt a UNICEF-ért” akcióban. Azóta évről évre többet vállal magára, részt vett a gyermekek és az AIDS elnevezésű kampányban, videóüzenetet készített a természeti katasztrófák sújtotta országok megsegítésére létrehozott alap javára. 2011-ben nyílt levélben üzent a világnak, amelyben arra kérte követőit, segítsenek a UNICEF-nek az éhhalállal küzdő szomáliai gyerekek megmentésében. De az utazásoktól sem riadt meg soha, Sierra Leonéban éppúgy felhívta a figyelmet a gyermekek helyzetére, mint Dél-Afrikában az anyákról az újszülöttjükre terjedő HIV-vírus veszélyeire. 2012-ben ötven sztárral egyetemben írta alá azt a levelet, amelyben az akkori brit miniszterelnök, David Cameron segítségét kérték az alultápláltsággal küzdő fiatalok megsegítésére. A postás szerepét személyesen David Beckham játszotta.

Egy évvel később, a teljes évi fizetését két párizsi kórháznak ajánlotta fel, természetesen mind a kettő kiskorú betegek gyógyításával foglalkozik, így a kapott összeget is az ő gyógykezelésükre fordították.

2015-ben hét kontinensen, hét jótékonysági meccset játszott helyi gyerekekkel, amely már saját kezdeményezése volt, igaz továbbra is a UNICEF-fel karöltve. Olyannyira fontosnak érezte a „7 David Beckham” akciót, hogy saját négy gyermeke is szerepet kapott benne.

2016 január 12-én a szervezet kitüntetésének átvételekor, Paloma Escudero, a UNICEF kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, a futballista azért részesült ebben az elismerésben, mert tíz évet áldozott az életéből azokra, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, vagyis a védtelen gyerekekre. Szerinte David eredményesen hívta fel a figyelmet a rájuk leselkedő legnagyobb veszélyekre, mint amilyen az éhezés, az Ebola vagy az AIDS.

Az ENSZ szeptember 9-ét jelölte meg tavaly az oktatási intézményeket érő támadások elleni világnapként. A döntés aktualitását azt adta, hogy 2019-ben közel ötszáz fegyveres akciót jegyeztek fel háborús zónában található iskolák ellen, miközben a konfliktusok miatti iskolabezárások is aggasztó méreteket öltenek. Az eseményen részt vett magas rangú meghívottak között természetesen David Beckham is ott volt, mégpedig a UNICEF képviseletében. A brit sztár tehát lankadatlanul folytatja a szívének oly kedves ügyek támogatását.

Az ünnepeket azonban ő is a családjával és négy gyermekével tölti, amint azt a húsvét vasárnap posztolt fotója is bizonyítja.

Fotó: facebook

Video: https://www.youtube.com/watch?v=2tzMg8UrCuE&t=1s

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola