Híresség infó: Elton John

Az AIDS elleni harc egyik vezető nonprofit szervezete az Elton John által létrehozott és nevét viselő alapítvány (EJAF), amelyet az Egyesült Államokban 1992-ben, az Egyesült Királyságban pedig 1993-ban jegyeztek be. A jótékonysági egyesület két egysége több mint 600 millió dollárt gyűjtött az elmúlt években az 55 országban futó programok finanszírozására. Ezek célja nemcsak a megelőzés, de az AIDS-betegek megbélyegzésének és megkülönböztetésének felszámolása, a HIV-fertőzöttek ellátása és támogatása, valamint az oktatáson keresztül a serdülők egészséges és biztonságos szexuális szokásainak kialakítása.

A támogatók között igen nagy számmal szerepelnek hírességek, amely azért is érthető, mert maga az alapító, Sir Elton John is a világ legismertebb sztárjai közé tartozik. Persze arról a nem elhanyagolható tényről sem feledkezhetünk meg, hogy a filmvilág és a popszakma különösen érzékeny az AIDS-betegség kérdéseivel kapcsolatban, hiszen több szereplője is a vírus áldozata lett, mint például a Queen énekese, Freddie Mercury, a világhírű zongorista Liberace, a Pshycho főszereplője, Anthony Perkins, a nők bálványa Rock Hudson, az orosz származású író Isaac Asimov, vagy az Irkutszkban született balettművész, koreográfus Rudolf Nurejev.

„Magam is nagyon közel jártam a halálhoz, gyakorlatilag bármelyik pillanatban a fűbe haraphattam volna” – mondta megrázó beszédében 2012-ben a Washington városában megrendezett nemzetközi AIDS-segély-konferencián Sir Elton John. A fél évszázados karrierje során több mint 300 lemezt eladó énekes, anyagilag is a világ legsikeresebb művészei közé tartozik, hiszen slágerei többször is döntöttek csúcsot a nemzeti és nemzetközi listákon. Az 1973-ban írt „Candle in the Wind” Diana hercegnő 1997-es temetése alkalmából felújított változatát közel 33 milllióan vették meg, amellyel a világ legkeresettebb albuma lett.

A hírnév és a gazdagság azonban nemcsak örömöt, hanem bánatot is hozott a brit művész életébe. Éveken át kábítószer- és italfüggő volt, kockázatos életmódjával jó eséllyel maga is könnyen HIV-fertőzötté válhatott volna. Saját bevallása szerint is a lehető legmélyebbre süllyedt, s a mai napig nem érti, hogyan élte túl ezeket a nehéz éveket. De ha már így történt, akkor alapítványt hozott létre és „A szerelem a gyógymód” címmel könyvet is írt személyes élményeiről.

„Mindenki megérdemli az együttérzést, a méltóságot és a szeretetet. Miért is mondom mindezt? Azért, mert az AIDS-betegséget ugyan vírus okozza, a járványt azonban nem. Utóbbit a megbélyegzés, az erőszak és a közöny táplálja” – mondta beszédében Elton John, aki szerint az Egyesült Államok különösen nagy megértést tanúsít a HIV-fertőzöttek problémáival szemben, emlékeztetve a George W. Bush által létrehozott 15 milliárd dolláros sürgősségi alapra (Pepfar). A betegség megszüntetéséhez azonban mindez nem elég, még több anyagi támogatásra és persze felvilágosító munkára van szükség. Azokat a marginalizálódott és megbélyegzett embereket is el kell érnie a programoknak, akik egyébként kívül esnek valamennyi ellátó rendszer látókörén.

Elton Johnt két haláleset indította az alapítvány konkrét létrehozására. 1990-ben Ryan White távozott az élők sorából, aki egy vérátömlesztés során fertőződött meg, és utolsó pillanatáig az AIDS-es betegek megbélyegzése ellen küzdött. Egy évvel később halt meg John kollégája és jóbarátja, Freddie Mercury, ami a végső elhatározásra ösztönözte.

Az alapítványt ma már több mint háromszáz világsztár támogatja rendszeresen, a vezetőségbe pedig olyan ismert emberek kerültek be, mint Boris Becker, David és Victoria Beckham, Donatella Versace, Annie Lennox, Sting, Emma Thompson, vagy Charlie Sheen.

Nem véletlen tehát, hogy EJAF alapításától kezdődően, évről évre zártkörű és igen népszerű bulit rendez az Oscar-díj átadás idején, amelyre a szórakoztatóiparban létező egyik legnagyobb megtiszteltetés meghívót kapni. A Los Angeles-i partin az elegáns vacsora felszolgálása közben a vendégek élőben követhetik az akadémia műsorát, majd élőzenével folytatódik a program. A meghívottak nemcsak a belépésért fizetnek, de az egész este folyamán arra ösztönzik őket, hogy támogassák a szervezetet. A rendezvény vége felé pedig aukciót tartanak, 2018-ban csak ezen 725 ezer dollár gyűlt össze, míg az esemény maga 5,9 millió dollárral járult hozzá az alapítvány programjaihoz.

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola