Közösséget is épít akciónk győztese a SZINE

A lehető legjobb helyre, a Szigetszentmiklósi Nagycsaládosok Egyesületéhez kerültek „Az ókori görögök” elnevezésű kiállításra szóló belépőjegyek, amelyeket az Etele Plázában megtekinthető tárlat rendezője, a Concert Europe ajánlott fel a Sharity alkalmazással közös akciója keretében.

A legtöbb szavazatot begyűjtő SZINE 1996. óta működik a Csepel-szigeti kisvárosban, s azóta képviseli a helyi családok és főként a nagycsaládok érdekeit, olyan értékek mentén, mint az élet, az anyaság és a házasság tisztelete. A szervezetet három éve vezeti elnökként Dejczőné Juhász Katalin, aki maga is három gyermek édesanyja és a lehető legváratlanabb módon került az egyesület élére.

„Úgy is fogalmazhatnánk, hogy túl aktív voltam önkéntesként, egyáltalán nem számítottam a felkérésre – tudtuk meg Dejczőné Juhász Katalintól, amikor a szigetszentmiklósi irodában beszélgettünk a Sharity és a Concert Europe közös akciójához való csatlakozásuk előzményeiről. – Közgazdász végezettségem van, korábban a Telekomnál dolgoztam, a gyermekeim születését követően azonban egyre hangsúlyosabbá vált életemben a család. Ezzel párhuzamosan kezdtem el érdeklődni a hozzánk hasonlóan több gyermeket nevelők problémái iránt, s innen már csak egy lépés volt, hogy magam is aktívan részt vegyek ezek megoldásában. Az élet pedig egymás után hozta a lehetőségeket, s végül főállásban is hasonló területen helyezkedtem el, a Szigetszentmiklósi Gyermek- és Családsegítő Központ óvodai és iskolai szociális segítőjeként dolgozom, miközben hamarosan megszerzem újabb diplomát, immár ezen a speciális, segítői szakterületen.”

Dejczőné Juhász Katalin szerint a gyermekek számának növekedésével arányosan egyre több nehézséggel néznek szembe a családok. És nemcsak anyagi értelemben, de a mindennapok megszervezésében is. A SZINE éppen ezért a ruha-, játék- és élelmiszergyűjtések mellett igen nagy figyelmet fordít az igényes programok szervezésére is. Az egyik leggyakoribb és legkevesebb erőforrást igénylőek a közös kirándulások, amelyeket kizárólag pályázati pénzekből finanszíroznak. 

„Olyan helyekre megyünk az egyesület tagjaival, ahová nagyon vágynak, de önerőből nagy valószínűséggel sohasem jutnának el – beszélt a hétköznapokról a SZINE elnöke. – Sokaknak talán furcsának tűnik, de ilyen program például egy az Aquaworldben eltöltött nap is, hiszen egy nagycsalád esetében már a belépő is több tízezer forintos kiadást jelent, az ott tartózkodás alatti fogyasztásról már nem is beszélve. Amikor az újonnan hozzánk csatlakozókkal beszélgetek, ismerkedek, szinte mindenkitől azt hallom, még soha nem jártak a gyerekek által olyannyira kedvelt élményfürdőben. A mi esetünkben tehát sokszor igen egyszerű dolgokról van szó, mégis ezek okozzák a legnagyobb örömet. És pontosan emiatt szálltunk be a ringbe „Az ókori görögök” kiállítás belépőjegyeiért is. Színvonalas, közösségi élménynek tartottuk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült nyernünk. Izgatottan várjuk a látogatást az Etele Plázában.” 

A nagy nap dátumát azonban még nem sikerült pontosítaniuk, de ezen nem is lehet csodálkozni az ünnepek közeledtével. A szigetszentmiklósi összetartó közösség most éppen a karácsonyra készül, amelyet a helyi református közösségi házban tartanak. S mivel Katalinhoz hasonlóan mindenki önkéntesként végzi a munkáját, bizony igencsak figyelni kell a feladatok optimális beosztására ahhoz, hogy mindennel időben elkészüljenek. Az ünnepek alatt ugyanis már csak a békében, szeretetben és egyetértésben eltöltött felejthetetlen pillanatok megélésére szeretnének összpontosítani.

„A hagyományos gyermeknap és karácsony mellett igyekszünk minél változatosabb programokat szervezni az év során. Van egy tagunk, aki például élményfestő foglalkozásokat tart, de szülőknek és gyerekeknek egyaránt rendezünk konfliktuskezelő tréningeket, kortárs mediátor-képzést, valamint különböző szakirányú oktatást. A jövő évben a tíz-tizenhat éves, kis ifik felkarolására fektetünk majd nagyobb hangsúlyt, pillanatnyilag ugyanis ennek a korosztálynak a tagjai látogatják a legritkábban az eseményeinket. Az idősebb, fiatal felnőttek a mai napig összejárnak, együtt mennek szórakozni, hiszen szinte itt nőttek fel, miközben a kisebbeket is rendszeresen vendégül látjuk a szüleikkel. Sajnos ez egy szakaszos munka, vannak évjáratok, amelyek kiesnek. Egy kis odafigyeléssel azonban visszafordíthatjuk ezeket a természetes folyamatokat is. Ebből is látható, hogy bár nagyon örülünk a tárgyi adományoknak, amelyekre egyre nagyobb szükségünk van, azért számunkra a közösség építése a legfontosabb. Együtt ugyanis még a legnehezebb problémákat is megoldjuk” – foglalta össze a jövőre vonatkozó elképzeléseiket Dejczőné Juhász Katalin, aki a több mint hetven családot, vagyis 350-400 embert közvetlenül érintő egyesület mozgósító erejében bízva mert jelentkezni a Sharity és Concert Europe közös akciójára. S bár alkalmazásunkra véletlenül, egy hirdetés kapcsán talált rá, azóta figyelemmel kísérnek minden egyes felhívást, s amire lehet, jelentkeznek. A költségvetésüket ugyanis a szerény tagdíjakból, valamint az állami pályázatokból rakják össze.

A győzelemhez vezető szavazást magát a közösségépítés egy újabb, igen hatásos eszközének tartják Szigetszentmiklóson. A siker érdekében minden létező csatornán, napról napra buzdították egymást. A Concert Europe által felajánlott harminc belépőjegy pedig az antik világgal éppen ismerkedő ötödikesek különleges ajándéka lesz a közös karácsonyfa alatt.

Fotók: SZINE

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola