INDÍTS KAMPÁNYT
AZ APPON BELÜL

ÉS NYERJ 500.000 FT-OT
JÁTÉKUNK KERETÉBEN

AMIT ÉRDEMES TUDNOD A SHARITYRŐL

Átlátható működés

A Sharity az átláthatóságra épít, így az adományok pontosan oda kerülnek, ahová kerülniük kell.

Folyamatosan növekedő felhasználói bázis

Felhasználóink száma folyamatosan növekszik, számításaink szerint év végére elérjük a 10 000 (napi) felhasználót.

Közös cél

Az applikáció a jótékonyság nevében született, a célja pedig, hogy egyre több ember segítsen a hátrányos helyzetben lévőkön. Legyen szexi az adakozás!

A REKLÁMOK MEGTEKINTÉSÉVEL BEFOLYÓ ÖSSZEGET A JÓTÉKONYSÁGI
SZERVEZETEK KAPJÁK, ÍGY VALÓS PÉNZ NÉLKÜL IS ADOMÁNYOZHATNAK
A FELHASZNÁLÓK

INNOVATÍV JÓTÉKONYSÁGI
APPLIKÁCIÓT FEJLESZTÜNK

A Sharity egy – a világon egyedülálló – magyar fejlesztésű jótékonysági applikáció. A felhasználók úgy adakoznak, hogy reklámokat néznek, a bevétel pedig az általuk választott jótékonysági szervezethez kerül.

Alapítóink az üzleti élet olyan képviselői, akik munkájuk mellett mindig szívesen nyújtottak segítséget és támogattak jótékony szervezeteket akár anyagi formában, akár önkéntes munkával.

Azonban sosem érezték teljesen biztonságban adományukat. Az adományok útja ugyanis az aktuális jogszabályi környezetben követhetetlen, szinte az egész világon. Erre kínál egy egyszerű és innovatív megoldást a Sharity alkalmazás.

Ők elindították már a kampányukat

A Sharity neked szól, ha…

Adományokat gyűjtesz egy jó cél érdekében

Legyen szó állatokról, emberekről, családokról, vagy településekről, a Sharity felületén szívesen látjuk a támogatásra szoruló kampányokat.

Szívesen kipróbálnál új módszereket az adománygyűjtésre

A Sharity az adománygyűjtés leginnovatívabb eszköze. Áttekinthető, gyors, és megosztható.

Fontos számodra a megbízhatóság

Az adományok elszámolásáról és annak biztonságáról a Big4 cégek egyik képviselője gondoskodik.

Regisztrálj alapítványoddal
és nyerj 500.000 Ft-ot

Regisztrálj alapítványoddal
és nyerj 500.000 Ft-ot

Nyereményjáték szeptember 30.-ig! Indíts kampányt a Sharityn és zsebeld be a legtöbb megtekintést. A sharityn belül reklámok nézésével is adakozhatnak a felhasználók, ezért is szerveztük meg “Adok-kapok a WoW! Apartmanházak segítségével” kampányunkat, amiben a legtöbb megtekintést szerző alapítványt 500.000 HUF adományban részesül! Csatlakozz még ma!

Akik már mellénk álltak

Dr. Csisztu Zsuzsa

Újságíró, műsorvezető, sportjogi szakjogász, a Magyar Olimpiai Bizottság első sportújságíróként jegyzett női tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségének első női alelnöke és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség megválasztott Végrehajtó Bizottsági tagja. Olimpikon tornászként olimpiai nyolcadik, világbajnoki hetedik és Európa-bajnoki hatodik helyezett, több, mint tízszeres Magyar és háromszoros Mesterfokú Bajnok tornásznő. Több mint tizenkét éve jószolgálati nagykövete a Transzplantációs Alapítványnak, illetve nagykövetként dolgozik. A Sharity Nagyköveteként a transzparens adakozás megteremtését tűzte ki céljául.

Dr. Bársony Farkas

KONDOR Global CEO, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke. Korábban a GE Hungary ügyvezető igazgatója, a PwC Magyarország partnere. Korábban a GE Hungary ügyvezető igazgatója, a PwC Magyaroroszág partnere. Cégvezetőként számtalanszor találkozott az adományozás kérdéskörével cégei komoly társadalmi felelősségvállalása keretében. A Sharity Nagyköveteként a vállalkozások CSR tevékenységének előmozdítását vállalta fel.

Hollósi Jázmin

Fiatal kora ellenére ő itthon az egyik legnépszerűbb tartalomgyártó. TikTok és Youtube videókban éli ki kreativitását, melyekkel több százezreket szórakoztat. Sok vele egykorú tartja őt példaképének, így sok fiatal felnőtt figyelmét tudja felhívni a társadalmi fellelősségvállalás fontosságára. Jelenleg a MOME-n tanul, hogy a lehető legtöbbet hozzon ki ötleteiből, találékonyságából.

Harsányi Levente

Éveken át olyan műsorok házigazdájaként szórakoztatott minket mint a "Magyarország, szeretlek!" vagy a "Csináljuk a fesztivált!", és az ő hangjára ébredtünk nap mint nap az "Önindító"-ban. A szakma is elismerte tehetségét, kétszer lett a "Legjobb rádiós műsorvezető" és Megyei Príma Díjjal is kitüntették. Ám az igazi sikert apaként találta meg, melynek csodálatos elismerése 2 gyermeke szeretete.

...és még sokan mások. Őket is megtalálod az app-ban!

Regisztráld alapítványodat
és valósítsd meg kampányodat

Regisztráld alapítványodat
és valósítsd meg kampányod

Írj nekünk és beregisztrálunk
vagy kezd meg a regisztrációt azonnal

Írj nekünk és beregisztrálunk
vagy kezd meg a regisztrációt azonnal

VÁLASZOK, HOGY MÉG TÖBBET MEGTUDJ A SHARITY ADOK-KAPOK A WOW! APARTMANHÁZAK SEGÍTSÉGÉVEL JÁTÉKRÓL

Amennyiben engedélyezed az applikációhoz tartozó értesítéseket a telefonodon, akkor üzeneteket és fontos információkat kaphatsz az általad kedvelt és követett szervezetek tevékenységéről. Az adományaid felhasználásáról negyedévente, jótékonysági kampányonként összesítő jelentéseket fogsz kapni az applikációban. A jelentések tartalmát a szervezetek ekkor töltik fel az alkalmazásba, amit egy erre a célra fejlesztett szoftver elemez minden esetben.

A Sharity segítségével többféle módon is segíthesz, Te döntöd el, hogy a pénzed, vagy az időd ráfordításával teszed ezt. Adakozhatsz, önkéntesedhetsz, vagy az értékes időd egy részét ajánlod fel mások megsegítésére. Ne felejtsd el, hogy sok kicsi sokra megy! A reklámok nézésével nyújtott támogatás mellett a reklámozók időnként kuponokkal lepnek, meg, amikkel vásárlási kedvezményekhez juthatsz hozzá.

Az adományozás menete:

  • A Sharity applikációjának segítségével a bankkártyád segítségével adományozhatsz közvetlenül a telefonodról az általad támogatni kívánt szervezet jótékonysági kampányaira.
  • Abban az esetben, ha anyagi lehetőségeid nem engedik a pénzzel történő adományozást, vagy még nem bízol teljesen abban, hogy a pénzed jó helyre kerül, akkor lehetőséged van reklámok nézésével támogatni. Ekkor a reklámdíj egy része az általad választott szervezet kampányát fogja támogatni. Most talán azt gondolod, hogy egy reklám megtekintése nem jelentős összeg, de a Sharity-nél mi azt valljuk, hogy sok kicsi sokra megy. Ráadásul, ha ezt a támogatási lehetőséget választod, akkor esélyed nyílik arra, hogy a reklámozók meglephessenek Téged különböző vásárlási kedvezményekkel. Ezeket a kedvezményeket QR-kód alapú kuponok formájában kapod meg, amit a Sharity applikáció virtuális pénztárcájában tudsz tárolni és beváltani vásárlásod alkalmával. Ezen adományozási forma magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy egyes hirdetők a vásárláskor további adománnyal segítsék az általad korábban már támogatott kampányt.
  • Fontos tudnivaló, hogy a bankkártyád adatait nem tárolja az applikáció és a Sharity Mobile Application Zrt. sem. Az OTP Simple fiókod segítségével való adományozás során a banki adataid el sem jutnak a Sharity-hez. Számunkra minden felhasználónk bizalma kiemelten fontos, így a bankkártya adataid esetleges tárolására csak a későbbiekben nyílik lehetőség, amikor már a bizalmadat kiérdemeltük.
  • Amennyiben engedélyezed az applikációhoz tartozó értesítéseket a telefonodon, akkor üzeneteket és fontos információkat kaphatsz az általad kedvelt és követett szervezetek tevékenységéről. A szervezetek és kampányaik között szabadon böngészhetsz. Abban az esetben, ha nem szeretnéd, hogy ezen értesítések zavarjanak, akkor kikapcsolhatod őket. Később így is lehetőséged lesz majd valamennyi üzeneted és értesítésed megtekintésére az alkalmazáson belül. A Sharity applikációjában kizárólag olyan szervezeteket találsz, amelyek átestek az előzetes szűrővizsgálaton, és az alapvető törvényi feltételeknek megfelelnek.
  • Az adományaid felhasználásáról negyedévente, jótékonysági kampányonként összesítő jelentéseket fogsz kapni az applikációban. A jelentések tartalmát a szervezetek ekkor töltik fel az alkalmazásba, amit egy erre a célra fejlesztett szoftver elemez minden esetben. A szervezetek az adományok felhasználásáról szóló számláikat, szerződéseket, valamint a bizonylatokat feltöltik a Sharity rendszerébe. Ezeket az igazolásokat, valamint a kockázatosnak értékelt kampányok dokumentumait belső és külső szakértők bevonásával ellenőrizzük. A külső szakértői vizsgálatra csak és kizárólag neves, nemzetközi BigFour-ba tartozó könyvvizsgáló cégeket vonunk be.
  • Te, mint adományozó, a számlákhoz és szerződésekhez tartozó negyedéves jelentéseket láthatod a telefonodon. Egyéb bizonylatokhoz nem tudsz hozzáférni. Azonban biztos lehetsz abban, hogy a jelentésben szereplő adatok valódi számviteli bizonylatokon alapulnak.
  • A jótékonysági szervezeteknek is vannak olyan állandó költségeik, amelyeket finanszírozniuk kell, azonban ezeket csak az adományokból tudják megtenni. Ezen költségek alatt értendő a munkavállalók bére és az iroda költségek (például rezsi stb.). Egy jótékony cél megvalósítása rengeteg energiát és pénzbéli befektetést igényel. Sajnos eddig nem volt mindig egyértelmű, hogy az adományok milyen arányban oszlanak meg: mekkora összeg megy az általános rezsi költségre, és mekkora a konkrét cél megvalósulására. Ezen a gyakorlaton kíván a Sharity változtatni. Az összesítő jelentésből pontosan láthatod az adomány megoszlási arányát. A Sharity szemlélete alapján nyíltan és őszintén, minden szervezetnek fel kell vállalnia az adománygyűjtések során, hogy az adományokból általános költségeik finanszírozására is költenek. Az adományozóknak pedig azt a tényt kell elfogadniuk, és támogatniuk, hogy a jótékonysági szervezeteknél dolgozók ugyanolyan munkát végeznek mint bárki más, így őket is megilleti a munkájukért járó bérezés.
  • Kérlek fogadd el, hogy a szabálytalannak megítélt adomány-felhasználás esetében nincs lehetőségünk visszaszerezni az általad már elutalt adomány összegét. Ennek jogi okai vannak, és egy erre irányuló eljárás rendkívül költséges és a végkimenetele is kétséges. A Sharity természetesen minden ilyen esetben felszólítja azon szervezeteket, akik szabálytalanul használták fel az adományt. Jogi eszközünk azonban nincsen a pénz behajtására. Amit mi meg tudunk és meg fogunk tenni az az, hogy a szabálytalankodó szervezetektől megvonjuk a Sharity tagságot, ezáltal jelentősen csökkentve a csalások esélyét. Az adományok elköltését nem csak utólag, hanem már a kampány kezdetétől folyamatosan ellenőrizzük. A személyes adataid fontosak számunkra, így különös figyelmet fordítunk azok megőrzésére. Mi tudjuk, hogy a megfelelő feltételek megteremtése után milyen egyszerűvé is válhat mások megsegítése. Hisszük, hogy idővel elnyerjük bizalmad és ha úgy döntesz, hogy megosztasz velünk magadról némi információt, mi biztosítjuk számodra, hogy te is könnyen megtehesd az első lépéseket a jó irányba.
    A regisztrációd során megadott adatok és információk kétféle célt szolgálnak az applikáció működésében:
    • a jótékonysági szervezetek részére a Sharity szoftvere statisztikai kimutatásokat készít az adományozási szokásokról, így a szervezetek idővel beazonosíthatják a hozzájuk és a tevékenységükhöz leginkább illő adományozói célcsoportot, amivel kampány és marketing stratégiájukat közvetlenül a célcsoport elvárásokhoz tudják igazítani.
    • a reklámnézéssel történő adományozás során nem szeretnénk olyan reklámokkal untatni, amelyek téged nagy valószínűséggel nem érdekelnek, így a magadról megadott információk és érdeklődési körök alapján az applikáció célzott reklámokat és vásárlási kedvezményeket tartalmazó kuponokat fog veled megosztani. Az applikáció indulásakor még nem, vagy csak nagyon kevés reklámot lehet megtekinteni, így a célzott reklám funkció csak nagyszámú reklám esetén fog élesedni. Ebben a megértésed és türelmed köszönjük.
  • Végül pedig válaszolunk a jogosan felmerülő kérdésedre: mégis miből finanszírozzuk mindezt? Hiszen rengeteg munkát és pénzt jelentenek az eddig leírtak. A Sharity egy olyan gazdálkodó szervezet, amely NEM közhasznú, pénzügyi bevételekből finanszírozza költségeit. A Sharity csapata azonban folyamatosan azon dolgozik, hogy reklámozók és szponzorok bevonásával finanszírozza a működtetési költségeket, így a pénzbeli magánadományokat sem most, sem pedig a jövőben nem fogja terhelni semmilyen díj. Az adományok nyújtásával összefüggésben csak a banki tranzakció során merülhetnek fel a pénzügyi szolgáltató által felszámított költségek, de ezekből a Sharity semmilyen módon nem részesül. Fontos, hogy tudd: az adomány összege közvetlenül a jótékonysági szervezethez kerül átutalásra az adományozás időpontjában. A Sharity nem gyűjt adományokat, semmilyen összeg nem folyik át a Sharity-n.
  • Van még egy jó hírünk, hiszen nem állunk meg az applikáció jelen állapotánál. Az első verzió még csak alapvető funkciókat tartalmaz, azonban azon leszünk, hogy bevételeinkből folyamatosan fejlesszük, mert rengeteg ötletünk van még, melyeket szívesen megvalósítanánk.
  • 1 videó megtekintés = 1 szavazat

  •  1 felhasználó 5 alkalommal tekintheti meg a videót, így összesen 5 szavazata van egy felhasználónak

  • Két megtekintés között egy napnak kell eltelnie (ezt az alkalmazás kezeli) 

  • A szavazás időtartama: augusztus 1. 0:00 – szeptember 30. 24:00