Group 19 (1)

ISMERJE MEG A SHARITY IMPACT TÖRTÉNETÉT ÉS CSAPATÁT

TÖRTÉNETÜNK

TÖRTÉNETÜNK

A két jogász alapító, Dr. Bársony Farkas és Dr. Bujdosó Arnold 2015 nyarán határozta el, hogy a hosszú ideje érlelődött ötleteik mentén belevágnak valami olyanba, amelyre nem volt azelőtt példa. Mindketten aktívak voltak különböző jótékonysági ügyek szolgálatában és számos olyan problémával szembesültek az évek során, amelyre elkezdték maguk is a megoldásokat keresni. 

Melyek ezek a problémák? Nem elég átlátható az adományok felhasználása, ezért nincs bizalom az emberekben. Nem elég egyszerű az adományozás, amely miatt sokan egyszerűen lusták adományozni. Nagyon sokan vannak, akik adnának, de nincs miből. Sok olyan jó ügyet szolgáló szervezet van, akik nem férnek hozzá a nagyobb cégek forrásaihoz. A cégek szívesen adakoznának abban a közösségben, ahol működnek, de az átláthatóság hiánya, nem megfelelő biztosítása miatt, ezt sokszor nem tehetik. A kereskedelmi célú hirdetések még mindig nem hordozzák azt az értéket, kívánt azonnali társadalmi és/vagy környezetvédelmi hatást, amelyet erejüknél fogva el tudnának érni. Másfelől nem emelkedtek még fogyasztói igénnyé fontos társadalmi, környezetvédelmi és fenntarthatósági elvárások. Ezek és más hasonló problémák miatt az adományozási kultúra alacsony szinten áll, amely nem csak magyarországi jelenség, de jellemző különösen Közép-és Kelet Európa országaira. A kereskedelmi célú hirdetések többsége pedig leragadt az „öncélú” reklámozásnál, így az sem meglepetés, hogy az emberek, a fogyasztók többségét nem is igazán érdeklik a társadalmi, környezetvédelmi vagy akár a fenttarthatósági célok, akár csak azért, mert nincsenek tisztában azokkal.

Az alapítók elhatározták, hogy nem kevés munkát, energiát és pénzt áldoznak annak érdekében, hogy ezekre a problémákra megoldást találjanak, mégpedig a legmodernebb digitális technológia segítségével.

 

Egy ’Big4’ tanácsadó céggel készítettek egy tanulmányt, amely validálta a problémákat és elkezdődött a munka (a Sharity Impact projekt), amelynek egyik fő eredménye egy applikáció (Sharity app), amely már letölthető IOS-en és Androidon is. A start-up jellegű projekt angyal befektetői maguk az alapítók voltak. A digitális megoldás TOP100 Legérdekesebb Innováció lett Magyarországon, egyedüli CSR különdíjasként. A WSA (World Summit Award) pedig a Sharity-t mint legjobb – jelentős társadalmi hatású – digitális megoldásként ismerte el Magyarországon.

Az app tulajdonképpen egyrészről egy – jutalékmentes – adomány közvetítő funkciót tölt be, ahol a felhasználó (aki letöltötte az app-ot) szörfözhet a jó ügyek, jótékonysági területek és az azokon belüli kampányok között, majd a kiválasztott jó ügyeket pár kattintással támogathatja. 

A jótékonysági szervezetek kötelesek megfelelni az ún. Sharity Transparency Standardnak (STS), amely keretében elszámolnak a kapott adománnyal. Ezt az átláthatóságot, megbízhatóságot egy szintén ’Big4’ tanácsadó cég által – az alapítók megbízásából – kifejlesztett kockázat figyelő és elemző szoftver támogatja, biztosítja. 

A Sharity Impact másrészről lehetővé teszi azt, hogy a kiválasztott jó ügyet lehessen pénz nélkül is támogatnia a felhasználónak. Hogyan? Az idejével támogatva, egy rövid, 30mdp-es videó megtekintésével, ahol a videót elhelyező hirdető vállalja, hogy nézésenként meghatározott összegű adományt nyújt az adott jó ügy segítése érdekében. Ez a lehetőség fennáll mind az app-ban, mind pedig azon kívül (de az app-al összekapcsolódva) pl. jelentős nézettségű, szerződött weboldalakon.

 

 

A Sharity Zrt. így hazánk és a régió első olyan ügyvezérelt, impact marketing/hirdetési modellt, technológiát működtető cége is, amely úgy áll a hirdető cégek, márkák szolgálatába, hogy egyben adományt is gyűjt a hirdetések elhelyezésével, azok megtekintésével a maximális STS átláthatóságot vállaló jótékonysági – társadalmi, környezetvédelmi – ügyek, szervezetek számára. A hirdetések tehát az app-on kívül, pl. jelentős látogatottságú, Sharity-vel szerződött weboldalon is elérhetőek, nézhetőek (és természetesen mérhetőek), így nem csak az app felhasználói köre számára elérhetőek.

Mivel alapelve a Sharity Impact-nek, hogy az adományok közvetítéséből semmilyen jutalékot nem von le, ezért az app fenntarthatóságát elsősorban – más bevételi források mellett – az online hirdetések díjából biztosítja a Sharity.

A fentiek megvalósítása érdekében alakított stratégiát, folytatott tevékenységet hívja a Sharity primary impact marketingnek. Ez azt célozza, hogy a cégek a vevőkkel való azonosulás, azok igényeinek kielégítése érdekében ismerjék fel, hogy a marketing és azon belül pl. a hirdetések nem maradhatnak “öncélúak”. Törekedni kell egy lehetőleg azonnali pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatás elérésére is a vállalatok tevékenysége, így a marketing, azon belül a hirdetési tevékenységek során, minél nagyobb fogyasztói eléréssel. Utóbbit segíti pl. a reklámnézéssel való adományozás lehetősége a Sharity rendszerében (magában az app-ban és/vagy az app-on kívül a szerződött weboldalakon, de az app-al összeköttetésben). Ennek során tehát a Sharity Impact be tud hozni az adományozás világába olyan embereket is, akiknek nincs miből adni, így nagyon erős közösség építő ereje is van egy jó ügyért való összefogás megteremtése érdekében. Más szóval, a Sharity a hirdetések azonnali társadalmi környezeti hasznosságának kiaknázásával lehetővé tette, hogy olyan emberek is segíthessenek, akik nem rendelkeznek ehhez elegendő anyagi forrással.

Nevezhetjük ezt a modellt a reklámozó vállalatok és a tenni akaró emberek összefogásának, hiszen a cégek ezzel a modellel a jótékonyságra szánt összegek feletti rendelkezési jog egy részét adják át a Sharity felhasználóknak, azáltal, hogy ők döntik el, hogy – bizonyos, a hirdető által előre meghatározott keretek között – mely kampány kapja a reklám megtekintése után járó adomány összegét.

Más szóval, A Sharity Impact működése egyébként nem más, mint egy hatékony együttműködés a “B”-k, a jó ügyeket képviselő szervezetek és a “C”-k között, mégpedig a marketing/reklámügynökségek és a Sharity nagykövetei segítségével (számos hazai híresség szerződött már a céggel). A “B” azzal jutalmazza a “C”- t, hogy az ő purpose-t bemutató videója megtekintéséért cserébe átadja részére a videóhoz kapcsolódó adományról való rendelkezés jogát, azaz, hogy hová kerüljön a pénz a STS-t vállaló szervezetek körében.

Ugyanakkor van egy secondary impact marketing tevékenység is, amely azt célozza, hogy hosszú távon társadalmi, fogyasztói igénnyé emeljünk bizonyos társadalmi, környezeti, fenntarthatósági elvárásokat, melyek ezáltal beépülnek a vállalkozások működésébe is. Ehhez az szükséges, hogy részletes edukációban részesítsük a tömegeket, pontosan megismertessük velük a problémák gyökerét és az azok megoldását célzó technológiákat, módszereket, azok fogyasztó számára is kézzelfogható előnyeit. A reklám, a hirdetések vannak a legnagyobb hatással a fogyasztókra, így ezen erő – amit a reklámok, hirdetések hordoznak – edukációs céllal való felhasználása elengedhetetlen.

 

 

 

Ennek érdekében, készít a Sharity igény szerint ESG videókat is a hirdetők számára, de az edukációt szolgálja pl. a Sharity saját (online) ShariTV-je is. Utóbbi működése azon alapul, hogy az egyes jótékonysági területek ismert, magas social media követői számmal rendelkező hazai nagykövetei egyidőben nyitják meg a Fb live stream-jüket egy edukációs téma online megbeszélése kapcsán, ahol meghívott vendégek és a témában érintett Sharity nagykövetek vesznek részt. Az adás felkerül a Youtube-ra is. Eddigi ShariTV adásainak nézettsége 20-30 ezer között mozog

A Sharity Impact első, komoly nagyságrendet képviselő partnere az innovatív, impact marketing/hirdetési modell beindítását követően a multinacionális tőzsdei cég magyarországi leányvállalata, a SYNLAB Hungary. Nagyon sokat köszönhetünk ennek az együttműködésnek, számos további jó ötlet keletkezett az egyeztetések során. A hirdetők száma, ahogy a STS-t vállaló jótékonysági szervezetek és az app-ot regisztrálók száma is folyamatosan növekszik.

A Sharity Impact folyamatosan fejleszt. Jelenleg a Sharity Érme bevezetéséhez kapcsolódó munkák folynak. A Sharity applikáció képes lesz a termékek és szolgáltatások árába beépülő jótékonysági árrést behúzni (QR kód, fintech megoldások segítségével) az app-ot letöltő felhasználó (aki a terméket, szolgáltatást vásárolta) saját Sharity Tárcájába, ahonnan szintén mehet az adományozás a kiválasztott, megjelölt jótékonysági területeken. 

A fenti innovatív megoldások a Sharity Impact-ben megjelenő kombinációja – adományközvetítés, online-offline impact marketing/hirdetési modell működtetése (az app-ban és azon kívül), a Sharity érme az app-ban, a Sharity Átláthatósági Standard az adományozás során – és ezek hatékony, ügyvezérelt, fenntartható működtetése jelenleg a világon is egyedülálló digitális innovációt képvisel.

A fentiekkel összhangban, a Sharity Zrt. várja az innovatív digitális megoldásokra nyitott hazai cégek és a marketing/reklámügynökségek érdeklődését is, konkrét együttműködési lehetőségek megvalósítása érdekében.