Híresség sztori: Kapás Bogi

A Magyar Úszó Szövetség is csatlakozott a CsodaCsoport Alapítvány gyűjtéséhez, amely Izsányi Buda gyógykezelését hivatott szolgálni. A kisfiú 2021. februárjában szenvedett családjával súlyos autóbalesetet az M6-os autópályán, amelyben elveszítette nővérét a 11 éves Zitát. A 9 éves kézilabdázó túlélte a balesetet, ám súlyos gerincsérüléssel és tüdőzúzódással szállították kórházba, ahol sikeresen megműtötték, a teljes felépüléshez azonban különleges és költséges terápiára volt szüksége.

Az úszók egy a válogatott versenyzők által dedikált pólót ajánlottak fel segítségképpen, amelyre a vatera.hu oldalon lehetett licitálni. A gesztushoz egy fotó is készült, amelyen Milák Kristóf, Kapás Boglárka és Kós Hubert mutatja be az ereklyét.

Az olimpiai bronzérmes, Európa- és világbajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszónő egy percig sem gondolkozott azon, hogy aktívan támogassa az ügyet:

„Mindig szívesen állok a jótékonysági kezdeményezések mellé, mert fontosnak tartom, hogy segítsünk azokon, akik bajba jutottak – beszélt Kapás Boglárka a Sharity kérdésére saját adományozási szokásairól. – Kivételezett helyzetben vagyok, hiszen sokan ismernek, ezért vállalom örömmel, hogy felhívjam ezekre az akciókra a figyelmet. A hétköznapi életben is rendszeresen szoktam támogatni számomra kedves ügyeket. Legtöbbször az állatmenhelyek felhívásaira szoktam igennel válaszolni, de ha alkalmam van rá, a hajléktalanokat is segítem. Nagyon szomorúnak tartom, ha valakinek nincs fedél a feje fölött. Sőt, már magam is kezdeményeztem árverést, amellyel egy gyermekotthonnak és egy gyermekklinikának gyűjtöttünk. Ilyen esetekben a saját oldalamon is meg szoktam osztani, hátha valakinek megjön a kedve hozzá. Ha csak egy embert is sikerül egy jó ügy mellé állítani, akkor már tettem valami hasznosat. Ráadásul egy pólót aláírni egyáltalán nem olyan nagy dolog, különösen annak tudatában nem, hogy másnak tudok segíteni vele. Éppen ezért számomra sohasem kérdés, hogy a nevemet adjam ezekhez az akciókhoz. Én leszek a legboldogabb, ha valakinek tényleg jobb lesz az élete ezáltal!”

Buda gyógykezelésére időközben összegyűlt a szükséges pénzösszeg. Az édesapa, Izsányi Szabolcs köszönő szavait az alábbi posztban olvashatják:

https://www.facebook.com/groups/licitcsodacsoport/permalink/1076823309509925

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola