Legszívesebben beteg gyermekeken segítene Zimány Linda

Zimány Linda személyében idén nyáron újabb ismert és közkedvelt személyiség csatlakozott a Sharity kiváló nagyköveti csapatához. A jogász végzettségű modell és műsorvezető, az egészségügy terén kívánja majd előmozdítani az applikáció tevékenységét, ezen belül is a beteg gyermekek sorsán szeretne a leginkább könnyíteni. De szívesen vesz részt olyan programokban is, amelyeknek nehéz sorsú, vagy bajbajutott nők, illetve anyák a főszereplői.

Az igen elfoglalt üzletasszony nemcsak szakmájában dolgozik, de tavaly saját ruhamárkát is bemutatott, így nem sok szabadidővel rendelkezik. A jótékonyság azonban olyan fontos a számára, hogy mindig talál lehetőséget a bajbajutottak megsegítésére. S bár több százezres követői táborral rendelkezik, a szívhez szóló akcióit nem mindig osztja meg a nagyközönséggel.

„Ismert emberként igen óvatosan kell bánnom ezzel a témával, hiszen nem azért támogatok valakit, vagy valamit, hogy jó színben tüntessem fel magamat – osztotta meg velünk az adakozással kapcsolatos gondolatait Zimány Linda. – Ugyanakkor a felelősségemmel is tisztában vagyok, ha jó példát mutatok, talán sokan mások is követik azt. Úgy gondolom, ha valakiben van egy kis empátia, akkor nem tud elmenni tétlenül a hiányt szenvedők mellett. Egy ideig éltem az Egyesült Államokban, ahol az iskolák a kreditszámításukban is figyelembe veszik a közösségért végzett munkát, az adakozást. Ez egy nagyon jó gyakorlat, hiszen az oktatás révén az egész társadalom figyelmét fel tudjuk hívni a legfontosabb dolgokra, feladatainkra. A Sharity-t is azért választottam, mert nemcsak segít, de az edukációt is missziójának tartja.”

Zimány Linda szerint világszerte egyre több a támogatásra szoruló. Az árvizek, erdőtüzek, földrengések, járványok híre mindig felkavarja, ám a távoli országok esetében különösen bizalmatlan, sohasem tudhatja, ténylegesen az kapja-e a támogatást, akinek szánta. A Sharity estében is éppen a teljes átláthatóság, a közvetlen kapcsolat jelentette számára a második jó pontot. Ma már ugyanis arra is figyel, hogy elkerülje a mások jószándékával visszaélő csalókat.

„Több jótékonysági szervezettel is kapcsolatban állok, egy ismerősöm révén például az ideiglenes otthonokban élők problémáira hívtam fel a figyelmet, illetve próbáltam segíteni őket mindenben, amiben csak tudtam – beszélt a szívének igen kedves területről Zimány Linda. – A gyermekeikkel otthonról elmenekülő, vagy utcára kerülő anyák sorsa különösen elszomorít. Talán azért, mert én egy szerető és gondoskodó nagykanizsai családban nőttem fel, elképzelni is nehéz számomra, amit ezek az apróságok átélnek. És akkor már csak egy lépésre vagyunk a beteg gyerekektől, az ő történetük is mindig nagyon megérint. Bevallom, van egy titkos álmom ezzel kapcsolatban. Ha nyernék a lottón, az első dolgom egy olyan kórház létrehozása lenne, amelyben a hátrányos helyzetű családból származó csöppségek is magasszínvonalú ellátást kapnának. Természetesen térítésmentesen. A végstádiumos beteg gyermekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány munkáját is nagyra értékelem, fantasztikusan kezelik ezt az igen érzékeny témát. A Hódi Pamelával közösen, egy tv-s vetélkedőben nyert díjunkat is nekik ajánlottuk fel, bár a mai napig nem voltam képes a cserébe küldött kisfilm megtekintésére. Egyszerűen nem ment. Nekem elég az a tudat, hogy valakinek mosolyt csalhattam az arcára.”

A nagykanizsai boldog gyermekkor az állatokhoz is közel hozta Zimány Lindát, a szülei által talált kiscicák felett volt, hogy egy éjen át is virrasztott. Most a kiskutyáját gondozza lelkiismeretesen, a legutóbbi barátokkal töltött szüreti hétvégén, pedig egy eltévedt és az üvegfallal való találkozástól elájult cinkén segített. Több menhely rendszeres támogatója, az ausztráliai erdőtüzek idején pedig egy koala mackót is örökbe fogadott. A lehetőségei azonban neki is végesek, a Sharity nagyköveteként azonban valóban hatékony lehet.

„Egészség-nagykövetként a szürővizsgálatok, és a megelőzés fontosságára szeretném majd felhívni a figyelmet. Nem akkor kell orvoshoz szaladni, amikor már nagy a baj, vagy menthetetlen a páciens. A testünk már jóval korábban jelez, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezen a téren például abszolút példamutató életet élek, sportolok, kiegyensúlyozottan, jól és legfőképpen tudatosan táplálkozom. Néhány évvel ezelőtt mégis szemben találtam magamat egy kezdődő cukorbetegséggel, ami tovább erősítette bennem a megelőzés fontosságát, miközben a betegek mindennapi gondjait is tökéletesen megértem. Nagyon remélem, hogy a Sharity nagyköveteként több területen is hasznosíthatom majd az eddigi tapasztalataimat, és komoly segítséget jelentek majd a csapat számára” – foglalta össze a hiánypótló applikációban betöltendő szerepével kapcsolatos elvárásait Zimány Linda.

Oszd meg a cikket

Képzeld el, hogy egyetlen este alatt több millió forint gyűlik össze egy jó ügy érdekében – mindez úgy, hogy az adományozás szórakoztató és izgalmas élmény is egyben! Pontosan ez történt a JVSZ Companies for the Future Award 2025 Gálán, ahol hatalmas sikert aratott a Sharity első digitális tombolája.

De ez még csak a kezdet…

Mi az a digitális tombola, és hogyan működik?

A digitális tombola egy modern, automatizált jótékonysági sorsolás, amely teljesen online zajlik. Nincs szükség papíralapú jegyekre, manuális sorsolásra vagy készpénzes fizetésre – minden kényelmesen, átláthatóan és gyorsan lebonyolítható egy platformon belül.

A résztvevők tombolajegyeket vásárolhatnak online, a rendszer pedig automatikusan kisorsolja a nyerteseket. A befolyt összeg közvetlenül a támogatott civil szervezethez kerül, biztosítva, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.

A hagyományos tombolákkal ellentétben itt minden digitalizált, így:

  • A résztvevők online vásárolhatták meg tombolajegyeiket – gyorsan, kényelmesen.
  • A sorsolás digitálisan történt, így mindenki valós időben követhette az eseményt.
  • Az összegyűlt pénz közvetlenül egy civil szervezethez került, biztosítva a teljes körű átláthatóságot.

Az eredmény? Közel 2 millió forintnyi támogatás, amely a Völgyzugolyház Alapítvány munkáját segíti – így 7 halmozottan sérült gyermek egy teljes hónapon át megkapja a szükséges fejlesztéseket, ellátást és oktatást.

De nemcsak az összeg volt a lényeg, hanem az érzés is, amit a gála résztvevői átéltek.

„Láttam az alapítvány képviselőinek szemében az örömöt, amikor megtudták, mekkora segítséget kapnak. Ez a tombola nemcsak egy játék volt, hanem valódi lehetőség arra, hogy megváltoztassuk ezeknek a gyerekeknek az életét” – osztotta meg egy résztvevő.

A Sharity digitális tombolája nemcsak egy új technológiai megoldás, hanem egy eszköz arra, hogy valódi hatást érjünk el. Egy esemény, amely megmutatta, hogy az innováció és a közösségi összefogás együtt milyen elképesztő eredményeket hozhat.

Egy új lehetőség a te civil szervezetednek is

A digitális tombola nemcsak a rendezvényeket teszi emlékezetessé – civil szervezetként bármikor használhatod, hogy támogatókat mozgósíts.

Mit jelent ez neked?

  • Saját tombolát indíthatsz akár online vagy bármilyen eseményen.
  • Kreatív felajánlásokat gyűjthetsz támogatói ajándékként.
  • Időt takaríthatsz meg, mert nincs szükség manuális sorsolásra vagy papíralapú jegyek kezelésére.

A Sharity segít automatizálni és egyszerűsíteni az adománygyűjtést – így több időt fordíthatsz arra, ami igazán számít: az ügyedre!

Most rajtad a sor

Ha már régóta keresed azt a könnyen kezelhető és innovatív megoldást, amellyel egyszerre aktivizálhatod a közösségedet, miközben bevételt is generálsz, a Sharity digitális tombolája neked való!

Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Indítsd el a saját tomboládat még ma, és tedd még sikeresebbé a szervezeted adománygyűjtését!

Tudj meg többet itt: 

Sharity digitális tombola